Itthon HVG 2025. január. 07. 10:11

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

A fivérek egy boltban szemelték ki áldozatukat, majd a saját otthonában törtek rá.

Életveszélyt okozó testi sértés és minősített rablás miatt emelt vádat az ügyészség egy kiskunhalasi testvérpár ellen, aki otthonában tört rá egy 85 éves férfira – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a két férfi a büntetett előéletű fiatalabb testvér ötlete alapján 2023. szeptember 22-én elhatározta, hogy betör a közeli boltban kinézett idős, nehézkesen mozgó férfihoz. Miután átmásztak a kerítésen, kicsavarták a villanyórából a biztosítékokat, majd befeszítették a bejárati ajtót, és bementek a házba.

A zajra felébredt a férfi, és kérdőre vonta őket. Erre a testvérek ököllel kezdték ütlegelni az idős embert, aki elesett és beütötte a fejét a járólapba. Ezután az elkövetők letépték a karján lévő gondosórát, elvették a telefonját, átkutatták a házat, a pénztárcájából kivettek 400 ezer forintot, majd elmenekültek.

A bántalmazás során az idős ember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét az időben érkezett orvosi ellátás és a kórházi gyógykezelés mentette meg.

A főügyészség a letartóztatásban lévő testvéreket életveszélyt okozó testi sértéssel és a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt majd.

(Nyitóképünkön a bejárati ajtó feltört zárja látható. Forrás: ugyeszseg.hu)

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.