Tech hvg.hu 2014. május. 11. 21:57

Megszűnik két Facebook-alkalmazás

A bökés egy időben a Facebook egyik legdivatosabb funkciója volt, az erre épülő alkalmazás azonban nagyon nem jött be. Törölték a Facebookra szabott fényképezős appot is.

Búcsút int iOS-es Poke és Camera alkalmazásainak a Facebook. A kísérleti appok Androidra meg sem jelentek, a vállalat pénteken mindkét appot eltávolította az iPhone-os App Store-ból – írja a HWSW.

A Poke 2012 decemberében jelent meg és a Snapchat riválisának szánták, de soha nem lett igazán népszerű. A HWSW szerint a Poke-ot a cég sosem szánta komoly projektnek, az alkalmazást állítólag 12 nap alatt dobták össze, egy idei interjúban maga Mark Zuckerberg is "viccként" írta le a próbálkozást. Azt, hogy az app nem lesz hatalmas sikerelég hamar felismerték, így megjelenése óta gyakorlatilag hozzá sem nyúltak, egyáltalán nem érkezett hozzá frissítés.

A Facebook Camera alkalmazás segítségével a fotók felturbózása mellett egyszerre több fénykép is feltölthető volt iPhone-ról és iPadről a közösségi oldalra. Ez utóbbira azelőtt máshol nem volt lehetőség – emlékeztet a HWSW. A tömeges feltöltési funkció azonban már a fő Facebook-app része, így a Camera fenntartásának nem volt már értelme.
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?