Tech hvg.hu 2014. május. 02. 10:00

Ha ilyen csengője lenne, folyamatosan jönnének a barátai

Ha már van okostelefon, okostévé, okosóra, miért is ne lehetne egy ajtócsengő is okos, sőt elképesztően sokoldalú?

A közösségi finanszírozás keretében készült Chui nevű ajtócsengő intelligenciája abban nyilvánul meg, hogy 99,6 százalékos pontossággal felismeri a hozzá közelítő arcát, feltéve persze, hogy az illető szerepel a képadatbázisában. A csengőhöz okostelefonos alkalmazás is tartozik, amellyel egyedi üdvözlőszöveget (-zenét) lehet készíteni az említett adatbázisban szereplőkhöz, így a csengő személyre szabottan üdvözli azt, aki előtte áll, és egyedi csengőhanggal jelez a háziaknak.

Emellett jó pár biztonsági funkciót is integráltak bele, a belső egység például mozgásérzékelőként is működik, sőt valós idejű felvételt közvetít a lakásról. Képes értelmezni a QR-kódokat, megérti az alfanumerikus jelszavakat is, így virtuális kulcsként is működhet.

Még „ne zavarj” funkciója is van, azaz beállítható, hogy csak adott személyeknek „szólaljon meg”. A Chuit egyébként úgy tervezték, hogy együttműködjön a lakás egyéb okoseszközeivel, így elképzelhető, hogy amikor virtuális kulcsként kinyitja az ajtót, utána egyből a villanyokat is felkapcsolja.

Mint említettük, az okoscsengőre a közösségi finanszírozás keretében gyűjtötték a pénzt, és a nemrég zárult kampányban sikerült 163 százalékra teljesíteni a célt.