Pavló Péter
Szerzőnk Pavló Péter

Külföldön már régóta divat, Magyarországon viszont csak az utóbbi időben vált tömegjelenséggé, hogy az álláskeresők a közösségi média segítségével találjanak maguknak (új) munkát. A leendő dolgozók mellett a munkaadók is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a social felé, sőt, van olyan cég is, ami első körben már a közösségi platformokon keresztül hirdeti meg egy-egy új állását, a tapasztalatok szerint pedig a módszer hatékonynak bizonyul.

A kilencvenes évek vége felé Magyarországon is elindultak az első online álláskereső oldalak és gyorsan népszerűek lettek. A közösségi oldalak nélküli időkben ez volt a leghatékonyabb módja, hogy valaki állást találjon magának: a nyomtatott lapokhoz képest folyamatosan friss adatbázist, egyszerű keresést és hírleveles tájékoztatást kínáltak, hogy a potenciális munkaerő mellett még véletlenül se menjen el egyetlen lehetőség sem. Az iWiW, majd később a Facebook megjelenésével aztán ezek a portálok felköltöztek a közösségi oldalakra, mára azonban úgy tűnik, át is vehetik tőlük az álláshirdető szerepét.

„A social media tevékenységünk egyik nem titkolt célja, hogy új munkatársakat toborozzunk, és ez általában elég is az új munkatárs megtalálásához” – mondta egy tavaly novemberben meghirdetett állás kapcsán Kolozsi István. Az fps webügynökség ügyvezetőjének tapasztalatai szerint nekik általában egy-két hónap kell ahhoz, hogy megtalálják az új, minden szempontból ideális kollégát. „Szeretnénk vonzóvá tenni a céget a követőink előtt, és onnan meríteni, ha lehetséges, ezért elsősorban ezen a csatornán hirdetjük meg, ha van üresedés” – teszi hozzá Kolozsi.

Munkát a Facebookról – hogyan?

Általános és tematikus álláskereső oldalak

Szárnyas Fejvadász

 

Gyerekbarát állások

 

Megváltozott munkaképességűeknek

 

Állások a médiában (újságírás, pr, reklám, film)

 

Statiszta munkák

 

Állások a divatban

 

Építőmérnök munkák

 

Feketelista álláskeresőknek

A Facebook segítségével többféleképen találhatunk magunknak állást. A klasszikus lehetőség, hogy lájkoljuk az online álláskereső oldalak Facebook-oldalát. A választék igen széles, ugyanakkor egy dologban megegyeznek: a Facebookot csak forgalomterelésre használják, az adott állás részleteiről csak a saját weboldalukon tudhatunk meg részleteket. A különbség talán csak annyi egy hírlevélhez képest, hogy itt naponta többször szerezhetünk tudomást egy-egy munkáról. A legtöbb követővel, nagyjából 130 ezerrel a Szárnyas Fejvadász és a Közösségi munkaközvetítő rendelkezik.

A Facebookra regisztrált álláskereső weboldalak mellett megtalálhatjuk a tematikus oldalakat/csoportokat is. Ez már közelebb áll a személyre szabott álláskereséshez, hiszen elég azt az oldalt követnünk, amilyen típusú munkát szeretnénk magunknak, így a többi – számunkra érdektelen – nem is jelenik meg. (Feltéve persze, hogy jól kezelik az adott oldalt.) Az Állások a médiában nevű Facebook-oldal például csak olyan hirdetéseket közöl, amiben a (tágan értelmezett) médiával kapcsolatban keresnek munkaerőt vagy gyakornokot.

Csoportos munkatalálás

A rajongói oldalak mellett sok olyan csoportot is találni, ami az álláskeresőknek igyekszik segíteni. Ezek legtöbbje zárt, de könnyen csatlakozhatunk hozzájuk, ráadásul több olyan is létezik, ami regionális szinten működik: hoztak már létre csoportot Budapestre, Nagykanizsára, de még Orosházára is, ugyanakkor szinte bármilyen csoportban találkozhatunk előbb-utóbb álláskeresőkkel, vagy adott esetben hirdetőkkel – ez csak attól függ, milyen moderálási elveket követ a csoport létrehozója.

A csoportok sajátossága, hogy nem csak az üzemeltetők által közzétett álláshirdetéseket olvashatjuk, hanem amolyan apróhirdetési felületként is használhatjuk őket. A főiskolai tanulmányokat folytató Edit például egy egyetemisták számára létrehozott csoportban posztolta ki hirdetését, rögtön azután, hogy befejezte tanulmányait. Mivel eredeti szakmája szerint fodrász, így saját hirdetését tette fel az egyetemistáknak szóló csoportba, amelyre sokan lecsaptak. „Először 2013 februárjában tettem ki a hirdetést, mert a főiskola után nem kaptam munkát. Persze a Facebook mellett lett volna más lehetőség is, hogy a hirdetéssel elérjem az egyetemistákat, de kari épületek falaira csak hosszú utánajárás és pecsételés után lehetett volna csak kifüggeszteni, itt pedig egyrészt adott a célközönség, másrészt pedig engedélyeztetni sem kellett sehol” – meséli Edit, aki azóta már talált magának egy hatórás állást, de emellett továbbra is fogad a facebookos hirdetések alapján jelentkező vendégeket.

AFP / STR

Alternatívák a Facebook mellett

Az álláskeresők számára egy harmadik lehetőséget jelenthet az, ha egy, a Facebookon is jelenlévő cég/szervezet hirdetett posztban keres magának új munkaerőt. A módszer igen hatékony, hiszen a targetált hirdetéseknek köszönhetően valóban azok találkoznak majd a poszttal, akiket az adott témakör érdekel, de ha nekik épp van is állásuk, jó eséllyel van egy olyan ismerősük, akinek épp nincs..

„Már nem egy olyan kollégánk van, aki közösségi médián keresztül jelentkezett hozzánk, és azóta is szerves része a csapatunknak. Persze adtunk már fel álláskereső oldalakon is hirdetést, de mindig a közösségi oldalakon kezdünk. A Facebook mellett Twitteren és Google+-on keresztül is kerestünk már új munkatársat, előbbi helyről pedig nemcsak csapattagunk, de újabb jelentkezőnk is van” – számolt be tapasztalatairól Kolozsi István. Ezen kívül viszont egyre több magyar állásajánlattal találkozhatunk a LinkedIn-en is, legutóbb például a MOL hozta létre a profilját, de az ismertebb, divatosabb cégek közül megtalálhatjuk itt a Magyar Telekomot, a kecskeméti Mercedes-gyárat, a Ustream-et és a Prezit is.

A HR-esek már a profilban járnak

Érdemes lehet átgondolnunk a közösségi oldalakon való aktivitásunkat is. Ha tudjuk, hogy milyen munkával szeretnénk foglalkozni, akkor a legcélravezetőbb, ha a facebookos profilunkat is ezek alapján kezeljük. Ha például programozói állást keresünk, érdemes követni a hazai nagyobb, és kisebb regionális cégek oldalait, az érdeklődési körünkbe pedig minden olyan dolgot felvenni, ami az informatika ezen részéhez kapcsolódik, így nagyobb eséllyel találhatjuk majd szembe magunkat egy Facebookon feladott, targetált álláshirdetéssel.

Egy 2013-as Jobvite-felmérés szerint egyébként a külföldi munkaadók 94 százaléka érdeklődik a leendő munkvállaló LinkedIn, 65 százalék a facebookos, 55 százalékuk pedig a twitteres profilja/tevékenysége iránt. Magyarországon egyelőre a Facebook a legnépszerűbb közösségi oldal, így jó eséllyel ezt csekkolják majd a HR-esek, éppen ezért nem árt, ha meggondoljuk, mit posztolunk, miközben munkát keresünk.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.