Tech Balogh Csaba 2014. január. 27. 19:07

Örülhetnek a Samsung mobilt használók, több szabad hely lesz a telefonokon

Balogh Csaba
Szerzőnk Balogh Csaba

Már a közeljövőben változtat az okostelefonjaiban lévő tárhely gyári kihasználásán a Samsung, így a felhasználók a jövőben több szabad hellyel gazdálkodhatnak majd – tudta meg a vállalat egyik európai alelnökétől a hvg.hu. A téma azután került előtérbe, hogy egy brit fogyasztóvédelmi oldal ebben a témában végzett összehasonlításában a Samsung Galaxy S4 utolsó helyen szerepelt.

Tisztában van vele a Samsung, hogy felhasználói szinten és az iparágon belül is viták zajlanak az okostelefon-gyártók által ígért szabad tárhely és a készülékeken valósan elérhető tárhely közti méretkülönbség miatt – mondta a hvg.hu-nak Malagában Lee Epting, a Samsung tartalomért felelős európai vezetője. A különbség az operációs rendszer által elfoglalt hely mellett abból adódik, hogy a gyártók előretelepített alkalmazások tucatjával adják ki a telefonokat.

A dél-koreai vállalat alelnöke szerint a felhasználók pozitívan fogadják a mobilok mellé adott appokat és szolgáltatásokat – ilyen például a Samsung csúcskategóriás készülékeivel járó 50 GB-os Dropbox-tárhely, az egyéves Evernote Premium előfizetés vagy a Samsung saját beépített szolgáltatásai –, de azt is érzékelik, hogy az extraként adott tartalmak tárhelyfoglalásának nem minden felhasználó örül.

16 GB-os telefonok – szabadság, felezem

Lee Epting a hvg.hu kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: érzékelik a problémát, olyannyira, hogy már "a közeljövőben változtatásokat terveznek" azért, hogy több szabad hely álljon a Samsung mobilt választók rendelkezésére. (A vállalat következő fontos mobilja a Samsung Galaxy S5 lesz, a közeljövőre utalás alapján valószínű, hogy annál már érezhető lesz a változás.)

A felhasználók által gyakorlatban elérhető tárhelyméret kérdése a napokban került előtérbe, miután a Which? brit fogyasztóvédelmi oldal méréséből kiderült: a 16 GB-os tárhellyel hirdetett telefonok közül soknál jóval kevesebb szabad hely áll a felhasználók rendelkezésére, a Samsung Galaxy S4 esetében például mindössze 8,56 GB.
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.