Egy apró, nagyjából bármire ragasztható kütyü és egy ingyenes app segítségével nem csak a lakásunkban találhatjuk meg a széthagyott kulcsot, hanem potenciálisan a világon gyakorlatilag bárhol. Bármit.
Előrendelve 18,95 dollárba, azaz nagyjából 4 ezer forintba kerül az az eszköz, ami segít megtalálni elhagyott, elveszett dolgainkat. A Tile-t hatalmas érdeklődés övezi: a készítők mindössze 20 ezer dollárt szerettek volna összegyűjteni a gyártás beindítására, de 2,6 millió gyűlt össze még nyáron. A Kickstarter helyett egy saját oldalon indított közösségi finanszírozás célja így 13 406 százalékosan túl lett teljesítve, az eredetileg télre ígért Tile végül tavasszal érkezhet.
Egy apró kis kütyüről van szó, ami kulcstartóként használható, laptopra rakható, sőt tulajdonképpen bárhol elfér, még a legkisebb táskában vagy egy ruhadarabra kapcsolva is. Innentől kezdve pedig meg is lehet feledkezni a Tile-ról – egészen addig, amíg nem találjuk azt a dolgot, amire/amibe raktunk egyet belőle. Ekkor el kell indítsuk mobilunkon az ingyenes Tile alkalmazást, ami a keresett eszköz maximum 45 méteres hatósugarán belül jelzi, hogy megvan a tárgy. Hogy pontosan hol, arról kétféle módon ad jelzéseket: egyrészt meg tudjuk csipogtatni, másrészt az alkalmazás mozgásunk alapján mutatja, hogy mikor távolodunk és merrefelé közelítünk a tárgyhoz. (Amolyan "arra hideg", "erre langyos, gyere még, meleg, egyre forróbb" módszerrel.)
A Tile tehát nem a GPS-rendszerrel kommunikál, csupán 45 méteres sugarú körön belül ad jeleket. Rögtön adódik a kérdés, hogy mi történik akkor, ha az utcán hagyjuk el a Tile-lal ellátott kulcscsomót. Erre is gondoltak a készítők: ha bárki olyan elmegy mellette, akinek készülékén fut a Tile alkalmazás, a rendszer jelez az eredeti tulajdonosnak erről. Fontos, hogy az elveszett kulcsunk mellett elhaladó nem kap semmilyen információt arról, hogy valamiféle értékes elveszett tárgy lenne a környezetében, csak mi mint tulajdonos kapjuk meg a kulcs GPS-koordinátáit.
Egy Tile egy évig sugározza magából a jeleket, feltölteni egyáltalán nem kell. Ez az üzleti modell alapja: a Tile otthon nem szétszedhető, így a gyártótól az egy évhez közelegve nem elemet kell rendelnünk, hanem egy újabb Tile-t. (Erről egyébként e-mailben figyelmeztetnek még a lejárat előtt.) Így tulajdonképpen egy "havidíjas" szolgáltatásról van szó, csak nem a szolgáltatásért kell fizetni a díjat, hanem az eszközökért. Éppen ezért azonban nem szabad ész nélkül rendelni belőle: bár egy felhasználói fiókkal akár tíz darab Tile is összekapcsolható, az éves költségek miatt csak arra érdemes tenni, ami valóban fontos, hogy mindig meglegyen.
A cég egyébként azt ígéri, hogy minél többen használják majd a szolgáltatást, tehát minél több kütyü gyártására van szükség, annál olcsóbban tudnak majd kihozni egy-egy eszközt.
Egy Tile 18,95 dollárba kerül, három darabonként plusz egyet küldenek ajándékba. (Itt szintén érdemes észnél lenni: most ajándékba van a plusz egy, de az éves cserénél már lehet, hogy fizetni kell majd annak megújításáért is.) Egy csomag szállítási költsége Európába 14 dollár. A kütyük szállítását eredetileg télre ígérték, a jelen állás szerint 2014 tavaszán kezdik teljesíteni a rendeléseket.
A Tile-ok előkeresésére szolgáló appot iOS-re adják majd ki, az Android app pedig akkor várható, ha a Google oprendszere és az androidos készülékgyártók megfelelő minőségű támogatást biztosítanak a kütyü által használt Bluetooth 4.0 technológiához.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.