Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A tabletek és okostelefonok használatának velejét jelentik a különféle applikációk; lényegében azért használjuk ezeket az eszközöket, mert letölthető szolgáltatások igénybevételre jogosító programokat kezelnek. Az utóbbi években egy teljes iparág épült fel app-gyártásra, és jórészt ebből következik, hogy a gagyi játékok mellett/helyett már valóban szép számmal akadnak gyártó/alkotó jellegű programok (office, képszerkesztő, olvasó stb.) is. A televízió szűz terület, az itteni alkalmazhatóság inkább még a saját videotéka és a „valamivel le kell kötni a gyereket” igény kielégítésig jutott el. Szemlézni a kínálatot azért így is érdemes.
Amikor a Samsung óriása, az 55 hüvelykes UF 8000 nálunk járt, a tévéműsorok és mozifilmek mellett arra is kíváncsiak voltunk, hol az internetkapcsolathoz kötődő egyéb jut szolgáltatások közt hogyan boldogulunk. A Samsung a Smart TV-jén akár némi hadonászással (nevezzük gesztusvezérlésnek) elérhető tartalmakat három ablakra osztotta: a közösségi hálóhoz kapcsolódók az egyik, a saját tartalmak (fotók, zenék, videók) a másik, és a különböző alkalmazások egy harmadik képernyőn tárolhatók. Mi az alapból a készülékhez járó okosságokat kerestünk. Az eredmény: leginkább az a bizonyosság, hogy amíg a Samsung (vagy más gyártó) nem épít egy komplett, teljes értékű számítógépet a tévé hátuljába, addig az okostévé csak korlátolt hatású képződmény, aminek még a tabletekhez viszonyítottan is biztosan megmarad a lépéshátránya. A jó hír az, hogy ettől a döntéstől már nem vagyunk messze.
Explore 3D - a kinyitott tér
Egy térhatású képet (és kis jóindulattal: hangot) generálni képes készüléktől az nyilván elvárható, hogy a 3D-s tartalmak közti csatangolásra úgy is bőven kínálja a lehetőségeket, ha meguntuk az efféle technikára magát rászívó rajzfilmgyártás remekeit, és már az Avatar se hoz izgalomba, annyiszor végignéztünk már. A Samsung Smart TV megoldása erre egy spéci videotéka elérhetővé tétele. Arról lehetne ugyan parttalan hitvitát is nyitni, hogy ez mire elég, vagy igényelnénk-e ennél azért többet is, de a tényeknél és a földön maradva: az Explore 3D pontosan az, amit a neve is állít: felfedezés.
Mivel ingyen mutatja meg, hogy a tér-képezés műfajában mi számít újdonságnak (milyen 3D-s koncert vagy videoklip, rajzfilmek, dokumentumok, sportesemények várhatók, illetve érhetők el), a létezésébe kár volna belekötni. Sőt, a 3D-re szoktatáshoz valószínűleg a legsimább úton vezet el – feltéve, ha nyitottak vagyunk egy-egy dokumentumfilm végignézésre. Jó példa a Behind the name: Bugatti, ami 27 percen keresztül az első 1000 lóerős szériaautóról, a Veyronról mesél. Egyszerű rugóra, jól felhúzott projekt, megmutatva a 3D-ben rejlő vizuális pluszokat. Ugyanez a dramaturgia a Queen Maryről és a Rolls Roys-ról, Afrikáról, a Delfinekről és még jó néhány klasszikus doku téma esetében. Kár, hogy magyar vonatkozású még nincs, mert szívesen megnéznénk ilyen filmet a Pannóniáról vagy akár a Hungaroring történetéről is.
A zenei menüt viszont kihagytuk volna, mert bár a térhatás képes némi tartalmi kompenzációra, John Mayertől, a Traintől vagy akár Britney Spears három rövidke koncert-bejátszójától nehéz volna ujjongva izgalomba jönni. Ezek egyébként is csak promóciós célt szolgálnak. Elég egyszer belefutni, legközelebb messziről elkerüli az ember.
Az elképzelést, felépítést, kivitelezést, ergonómiát, rendszerezettséget jónak találtuk, a rendelkezésre álló videó-képmennyiséget viszont közepesnek, gyorsan, nagymennyiséggel bővítendőnek.
Értékelésünk: 10/8
Chef a családban - az ötlet az jó
Ha a kábeltévés műfajban megkoronázott konyhakirályok és királynők (Jamie, Mr. River Cottage, a szakács azzal a sok "F"-fel, vagy Nigela) produkcióit egy skálán 100-asra értékelünk, akkor a Paprikatévé jó műsorai talán elérik a 70-es szintet. Azonban ezeket a műsorokat nehéz volna interaktívnak, nem pedig főként szórakoztatónak felfogni (ha csak nem rögzítjük, és akkor játsszuk le, amikor nekünk tetszik – pl. amikor a konyhában megpróbáljuk reprodukálni az ételeiket). Ezért is nézzük ezeket a műsorokat.
A Chef a családban ebből a szempontból elsősorban kellemes csalódás. Mert maga az koncepció végiggondolt és kidolgozott. Azon ugyan el lehet merengeni, hogy a Chef weboldalát miért „s”-sel írja (schef.hu), de az kifejezetten tetszik, hogy nemcsak az önismertetőben írja, hanem be is tartja, hogy "mentesítem magam a különböző tévéműsoroktól és sztárszakácskönyvektől. Pillanatnyi élményekből merítek ihletet (...) és csak abból főzök, ami a kertemben megterem, vagy akár a szemközti boltban megvásárolható". Így elnézőbbek is lehetünk Stiller Tamás egyszemélyes showjait elnézve. Merthogy ez nem profi főzőműsor akkor sem, ha a keretek, a díszlet, a technika itt-ott ezt is sugallja. Csakhogy nincs izgalom a dramaturgiában, és a szakácsunk rendre ki-kipislog a kamera mellé/mögé is. De hát ez tényleg csak egy főzőműsor. Illetve: egy olyan receptalkalmazási mód, amivel a konyha amatőrjeit szólítja meg elsősorban.
Azt hiányoljuk a leginkább, hogy a rookie szinten elkészített videók mellett óriási mennyiségben olvashassunk, láthassunk, böngészhessünk vonatkozó adatokat, információkat találjunk. Sokkal többet érne, mint Katus Attilával megfőzött ünnepi lakoma. Mert olyat már jó párszor láttunk a különböző főzőtévés csatornákon is. A Chef a családban ötletet mindennel együtt is jónak tartjuk - a kivitelezést és a jó kezdés utáni irányváltást már kevésbé. Főzőműsorral a tévécsatornákat kellene ostromolni, ha a Chef a családban valóban appként akar működni, sokkal több interaktivitást és háttér információt kell a produkció alá pakolni, a fogyaszt számára elérhetővé tenni.
Értékelésünk: 5/10
Angry Birds Toons - a boldogság madara
Hihetetlen pályán repül a Rovio, hisz alig négy éve, hogy a mérges madarak és a röfögő malacok harcát a finn mobiltelefon alkalmazásokat gyártó cégnél kitalálták. Azóta a karneváltól a karácsonyi kiadásig, a Star Wars edition-ig és a zöld malackákat rehabilitáló kiadásig fél tucat kiadáson is túl jutottak. Az Angry Birds Toons valójában kétféle tartalom elérését teszi csak lehetővé, nem lehet vele játszani - noha a Samsung épp az okostévéi promóciójához az Angry Birds Európa-bajnokság szervezője is volt. Viszont meglehetősen hosszan le lehet vele foglalni a gyerekeket; csak el kell indítani az 52 epizódos rajzfilmtárat.
Az egyenként nagyjából 3 perces epizódokat a szintén finn Kombo stúdióban gyártják, amit a Rovio másfél éve vásárolt meg magának. A gyors, várakozás nélkül induló rajzfilmek a játékkal párhuzamos történeteket mesélik el. A tojásközpontúság mellett alaposan merítettek az amerikai spagetti-rajzfilmek sablonjaiból is, de nem valószínű, hogy bárki is bánná, hogy a Tom és Jerry és a Kengyelfutó gyalogkakukk skeccseire hajaz, ahogy a malacok minduntalan megjárják.
Aztán, ha valahogy mégis azt vesszük észre, hogy mi is ott ragadunk a tévé előtt, mentségünk az lehet, hogy van egy külön werkfilmes részleg is, ahol a „hogyan készül” egy-egy szintjére nyerhetünk bepillantást. Ez a kettős közös nevezőse hozása is a jó termékmenedzselés eredménye. Ahogyan az is, hogy két, igen távoli dolgot párosíthatóvá tesznek: ahogy a még mindig a G n' R hagyatékából élő Slash gitáron megmutatja az Angry Birds Space hangait egy stúdióban. Vicces és az utolsó képkockáig profi. Felidézi, hogy ez az egész infrastruktúra ma is nagyrészt azért működik, mert az elején 100 ezer eurot a cégnél csak arra költöttek, hogy feltérképezzék az igényeket és a felhasználói szokásokat.
Értékelésünk: 10/10. Még akkor is, ha játszani más applikációval és nem feltétlenül tévén lehet vele csupán.
MusicChannel - fapad készült a sufniban
Oké, tehát: a videó megölte a rádiót, a videóra épült MTV-t pedig megölte a YouTube. A kérdés: mi az, ami a zenei piacon legalább konkurálhatna a YouTube-bal? Sokan felteszik magukban ezt a kérdést, miközben a drága videoklipek ritkulását koncertfelvételek és ringó csípők és rengő dekoltázsok próbálják egyre kétségbe ejtőbb módon kompenzálni. A kérdésre a választ magyar tartalomfejlesztők is keresik, de a MusicChanelt elnézve, egyelőre ennek az útkeresésnek csak az elején járnak.
A formai egyszerűség és letisztultság helyett fogalmazzunk úgy: inkább amatőrnek látszik a képernyőfelosztás. Az, hogy annak 40 százalékán videoklip fut, 40-en a friss hírek leadjei olvashatók, és a maradékot (felettük) a nagy MC logó, illetve a két pontból álló (!) menü tölti ki. Az első éves internetes programozó házi dolgozatára nézve is szégyenteljes kivitelezést csak az menti, hogy bombabiztosan működik. De ez így – rávetítve bármilyen zenei csatornára, internetes tartalomra, alkalmazásra – egyszerűen egy hézagpótló. Hogy legyen valami, plusz egy ikon a kínálatban.
Az is fapad, hogy a fő attrakcióként "sugárzott" videoklipeket csak elindítani vagy kikapcsolni lehet, és hogy az új hírekben látható ugyan 5 darab „sztárhír”, nem látható-tudható, mikoriak a kiemelt sztárpletykák. Igény volna rá biztosan, de ezek kielégítéséhez ennyi édeskevés, és az sem mentség, hogy a hírek rovatban turkálva legalább a bejegyzések dátuma látható. Napi 2-3 sztármorzsa nem teszi a tévét használót függővé, és ha egyszer látta, mire képes most a MusicChannel, jó eséllyel még késztetést sem érez majd a visszatérésre. Pedig az ötlet jó, de mindenből sokkal-sokkal többet kellene ebbe a struktúrába betölteni – nem utolsó sorban tartalmat írni képes szakmunkások alkalmazásával. Persze, az is elképzelhető, hogy idehaza a képújságnak és a teletexnek is vannak még olvasói.
Értékelésünk: 2/10
DigiSport - a teljeskörűség illúziója
Ha már az első lendületvételnél képesek lennénk elfelejteni, hogy e műsorgyártó és szolgáltató cégnek a tévézésen kívül már arra is futotta, hogy sporttartalommal csordultig feltöltött online felületet is gondosan kezeljen, akkor meglepetésként kezelnénk a DigiSportz okostévés szolgáltatását. Mivel azonban magyar nyelven valószínűleg a legszínesebb legkomplexebb sportos honlapot üzemeltetik, a smart tévé-re hangszerelt produkció leginkább azt mutatja meg, hogy az átlagos notebook és az okostévé közt mekkora a távolság IT-ben mérve. Nagy. Akkor is, ha a DigiSport okostévés applikációja az egyik legfejlettebb, leginkább felhasználóbarát, ugyanakkor már-már kifogyhatatlan tartalmú alkalmazás.
Arra biztosan lehet ideológiát is gyártani, hogy miért 3x9 darab kis mozaiklogót használnak a tematizáláshoz, de ennél fontosabb a felhasználó számára, hogy az így látható kínálat az áttekinthetőség határán belül maradva a sokszínűség látszatát képes kelteni. Ezt az appot eleve könnyű megszeretni, mert amennyire haragszik (a férfiak zöme) erre a vállalatra amiatt, hogy „elvette tőlünk” a MotoGP és az angol focibajnokság élő közvetítéseit, itt legalább annyira magától értetődő, hogy a tévécsatorna által már elfogyasztott tartalomnak helyet biztosítanak. Lehetne fanyalogni, hogy csak összefoglalók nézhetők vissza a motoros világbajnokság versenyeiből, a DTM-futamokról (stb.), és az is piszkálható, hogy nem túl gyakran frissül az „Arsenal TV” ikonja alá összehordott tartalom, de ha a kábel/parabola nem a Digit fogja, alternatívát ezzel szemben legfeljebb az internetes videók keresgélése jelentheti, ami viszont zömmel sem tartalmában, sem minőségében nem televízióképernyő-képes tartalom.
A két lehetőség közti kontrasztot erősítené, ha a DigiSport a smart tv-khez igazított kínálatát full HD-ben tenné elérhetővé. De ezt már tényleg a telhetetlenség mondatja velünk, mert a tartalmi mennyiséget és mélységet így képzeljük el, ha profi kínálatról álmodozunk. Ha nincs Digi előfőzetés, akkor ez az app kaphat olyan funkciót, mint a hőskorban, a reggel átlapozott Népsport/Nemzeti Sport. Ha szelektál is a sportesemények és eredmények között, akkor is azt a képzetet kelti, hogy így kerek a (sport)világ.
Sőt, azt is elhiteti, hogy ha a tévékben valóban lesz egy normálisnak mondható számítógép, egy kattintással a digisport.hu-t is megszégyenítő kínálat és szolgáltatás is elérhetővé tehető. A DigiSportot a legjobb magyar smart tv-s applikációnak találtuk.
Értékelésünk: 9/10
TED – a magától értetődő
Valójában semmilyen lényeges különbség nincs a TED internetes és okostévés alkalmazása között, de azt, hogy az elérendő világszínvonal az építő jellegű szórakoztatás és elgondolkodtatás terültén hol tart, éppúgy tökéletesen megmutatja, mint azt, hogy a befogadó tartalomra felépített alkalmazások mire használhatók. A TED egy olyan videós prezentációsorozatra felépített projekt, ahol a világ legjobb szakemberei adnak elő egy-egy témában. Olyan, mintha a Mindentudás Egyeteme valóban jó ismeretterjesztő műsor lett volna – Amerikában.
(A címben megfogalmazott +1 a Mindentudás Egyeteme, ez alkalmazásként is működik, a videókon kívül az elhangzottakhoz kapcsolódó kiegészítő anyagok, a személyek adatai, tesztek és képek is elérhetők – ami miatt mégsem lehet a szívünk csücske az a kivitelezés. Az, amitől igazán működnie kellene ezen a platformon, az nem a tartalom, hiszen az könnyen belátható hogy a tudományuk legnevesebb képviselőitől plusz muníciót kaphat a néző. A csomagolás és a tálalás az, ami ezt a produkciót nem a méltó helyére teszi – és ez az, amiért a TED-del egyáltalán összehasonlítani érdemes.)
Az app felépítésében, keresésben, minőségben tényleg mérce lehet: 5 menüponton (Szolgáltatások, Témák, Címkék, Kedvencek, Keresés) keresztül több mint 1500 előadás közül lehet villámgyorsan a kívánt előadásig eljutni, a tömör, szikár témamegjelölés után elég egy kattintás, és az néző máris benne van Meg Jay előadásában, aki arról beszél, hogy „A ’30-asok miért nem az új ’20-asok?”. Az előadás közben a néző tagelhet, és visszajelzésként minősítheti is az elhangzottakat. „ideas worth spreading” – minden értelmes felnőttnek ajánljuk!
Értékelésünk: 10/10
