Tech hvg.hu 2013. március. 15. 13:00

Nem meglepő: az Apple kritizálja a Galaxy S4-et

Érthető, hogy nem mindenki örül felhőtlenül a Samsung új zászlóshajója megjelenésének - kritikus megjegyzések érkeztek az Apple-től.

A hazai idő szerint tegnap éjfélkor kezdődő New York-i Unpacked 2013 eseményen végre megmutatta a Samsung a világnak a már nagyon várt Galaxy S4-et, és ahogy kiderült, az elmúlt hetekben kiszivárgott információk elsöprő többsége valósnak bizonyult.

Persze nem mindenki örül a Samsung új üdvöskéjének, amit jól jellemez, hogy az Apple még a bejelentés előtti utolsó pillanatban is megpróbált fogást találni rajta. Phil Schiller, az Apple marketingfőnöke, egy, a Reutersnek adott interjúban nem a megjelenítőt, nem is processzort, nem is a kamerákat bírálta (nem is tehette volna), hanem a készülék operációs rendszerét tette pellengérre, arra hivatkozva, hogy bizony már öregecske szegényke, hiszen közel egyéves, s elég különös, hogy egy csúcskészülék vásárlóit várhatőan frissítésre kelljen kényszeríteni.

Forrás: bhmpics.com

Azt is elmondta, hogy az Apple adatai szerint az androidosok több mint a fele még ennél is régebbi (kétéves) operációs rendszert használ, s mindössze 16 százalékuk készülékén van ez a bizonyos egyéves rendszer. Bezzeg az iOS-esek: több mint a felük már a legújabb verziót használja.

Egy olyan belső felmérést is megemlített, amely szerint négyszer annyian váltanak Androidról iOS-es készülékre, mint fordítva. További érvéként említette az iOS-es készülékek mellett, hogy mivel egyetlen gyártó felel a hardverért és az operációs rendszerért, ezek jóval megbízhatóbbak, mint a valóban „sokszínű” androidos eszközök.

Arra a felvetésre pedig, hogy naponta közel 1,5 millió androidos eszközt aktiválnak, csak annyit mondott, nem az aktiválás a lényeg, hanem az, hogy a felhasználó megszeresse és a későbbiekben is rendszeresen használja a készüléket.

Egyelőre sem a Google, sem a Samsung nem reagált.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.