Tech MTI 2012. március. 02. 15:23

Deformált bárányok: használ a rejtélyes vírusnak a klímaváltozás

A klímaváltozás növeli a rejtélyes Schmallenberg-vírus által okozott és más hasonló állatbetegségek kockázatát Nagy-Britanniában és Európa északi részén - idézte kutatók megállapítását a BBC.

A Schmallenberg-vírus főként a juhokat és a szarvasmarhákat fertőzi meg, vélhetően a szúnyogok terjesztik. Nevét arról a németországi városról kapta, ahol tavaly először azonosították, majd januárban felbukkant Nagy-Britanniában is. 1990-ig szúnyogok által terjesztett vírusfertőzéseket csak Spanyolországban és Portugáliában mutattak ki, ám az utóbbi hat évben két ilyen fertőzés is megjelent Európa északabbra fekvő területein.

Szakértők szerint a Schmallenberg-vírus további útja ma még megjósolhatatlan. A vírus lázat és hasmenést okoz a megfertőzött felnőtt állatokban, ám ebből felépülnek. Vemhesség idején azonban nagyobb kárt okozhat, a bárányok és a borjak halva születnek vagy súlyosan deformált testrészekkel, végtagokkal, gerinccel vagy aggyal. Nagy-Britanniában eddig 83 farmon találták meg a vírust, főként az ország délkeleti részén. A következő hónapokban szinte bizonyosan egyre több olyan bárány és borjú jön világra, amelyek anyja korábban megfertőződött.

Egy londoni sajtótájékoztatón kutatók elmondták, hogy a fertőzések teljesen megszűnhetnek - vagy éppen ellenkezőleg, a fenyegetettség állandósulhat, illetve a két szélső érték között bármilyen állapot előfordulhat.

"A kulcskérdés az, hogy a vírust a vektor (a szúnyog) továbbviszi-e azokból a bárányokból és borjakból, amelyek a tavasz végén születnek meg, miután a szúnyogszezon megkezdődött" - magyarázta Matthew Baylis, a Liverpooli Egyetem szakembere. Ha ugyanis ez megtörténik, akkor több fertőzött szarvasmarha és birka lesz, és a probléma növekedhet, amikor ezek az állatok elleni fognak.

AP

Nehéz azonban pontos előrejelzést adni egy olyan vírus esetében, amelyet csupán pár hónapja azonosítottak. A szakemberek még abban sem biztosak, hogy a csípőszúnyog (Culicidae) a fertőzés egyetlen közvetítője, vagy esetleg más, helyi sajátosság is közrejátszik. Elképzelhető például a fekália-orális terjedési út vagy a levegő útján történő átadás.

A rejtvény egy kis részét azonban sikerült összerakniuk a kutatóknak: úgy vélik, hogy a szúnyogok által terjesztett betegségek kockázatát növeli a klímaváltozás. A magasabb hőmérséklet ugyanis egyúttal a szúnyogok nagyobb számát is jelenti, ilyen körülmények között gyakrabban is táplálkoznak a vérszívók, ráadásul a vírus is gyorsabban fejlődik.

Mint Baylis elmondta, készítettek egy éghajlat-változási modellt, amelyet összevetettek a vírus biológiájáról szerzett ismeretekkel. Kiderült, hogy az emberek által csekélynek érzékelt hőmérsékletváltozás hatalmas mértékben megnövelte a modellben a szúnyogok által terjesztett vírusbetegségek kockázatát. A modell jóslata szerint hasonló betegségek felbukkanása várható a jövőben is.

Holland egészségügyi szakértők tanulmánya szerint a Schmallenberg-vírus az emberre nem tűnik veszélyesnek. Időközben a vakcinákat gyártó cégek is fejlesztésbe kezdtek, hogy előállítsák a Schmallenberg-vírus elleni vakcinát, ám ehhez legalább 18 hónapra van szükség.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.