Mark Zuckerberg részvényei 28,4 milliárd dollárt érhetnek majd, de a kezdetekkor részvényekért az irodát kidekoráló graffitiművész is 200 millió dolláros vagyonra tehet szert, amint megjelenik a tőzsdén a Facebook. A korai befektetőknél mintegy ezerszeres megtérüléssel számolhatunk. Annak idején a Google-nél is dollármilliomos lett sok asszisztens, a masszőr és a szakács is.
David Choe részvényeket kapott fizetségképpen, miután kidekorálta a Facebook első irodáját. A graffitiművész remek érzékkel fogadta el pénz helyett a papírokat: ha a közösségi oldal tőzsdére megy, részvényei mintegy 200 millió dollárt érnek majd. Van persze olyan befektető is, akinek ez aprópénz, hiszen egyesek dollármilliárdokkal gazdagodnak – derül ki a New York Times összeállításából.
A Facebook szerdán benyújtotta az amerikai tőzsdefelügyelethez az IPO-hoz (initial public offering, első nyilvános kibocsátás) szükséges dokumentumokat. Bár az ötmilliárd dollár csak a várt tétel fele, még mindig a Facebooké lesz a legnagyobb IPO az internetes cégek közül az amerikai tőzsdén (a Google 1,67 milliárddal lépett tőzsdére 2004-ben.) Magára az IPO-ra idén április és június között kerülhet sor.
Peter Thiel, a Facebook első külső befektetője több mint kétmilliárd dollárral gazdagodik – a milliárdos 2004 végén félmillió dollárral szállt be a cégbe, ez jelenleg 44 700 000 részvényt jelent.
Bono, a U2 frontembere később ébredt, ő 2010-ben 120 millió dollárért szerzett tulajdonjogot a Facebookban, de ez a döntés legalább feledteti a korábbi, kevésbé bölcs döntéseket – a Palm és a Forbes befektetéseket.
A startup vállalatba hét évvel ezelőtt befektető Accel Partnersnek 201,4 millió részvénye lesz. Esetükben a befektetés mintegy ezerszeres megtérülésével számolhatunk.
Dustin Moskovitz, Mark Zuckerberg harvardi szobatársa és a cég társalapítója 133,8 millió részvényt tudhat a magáénak, illetve Mark Zuckerberg apja, egy New York-i fogorvos is kap egy kétmillió részvényből álló pakettet a "kezdeti finanszírozásért" cserébe.
Vannak a listán olyan tulajdonosok is, akiknek a Facebook feltehetőleg nagyon nem örül. Ilyen Tyler és Cameron Winklevoss, szintén egykori iskolatársak és üzleti partnerek, akik azt állították, Mark Zuckerberg ellopta az ötletüket. Nekik hosszas pereskedést követően 1,2 millió részvényük lett.
Eduardo Saverin, szintén a korai finanszírozók egyike korábban a vállalat 5 százalékát tudhatta a magáénak, de ő nem szerepel a Facebook-bejelentésben, mert azóta – szintén hosszas pereskedést követően – eladta a tulajdonrészét.
Amikor a Google tőzsdére ment, hirtelen több munkatársa is dollármilliomos lett – köztük asszisztensek, titkárnők, a vállalati masszőr és a szakács is.

A társaság értéke ezzel 75-100 milliárd dollárra tehető, és a cégnél ugrásszerűen megnő a dollármilliomosok és milliárdosok száma. Néhány közülük jól ismert - Mark Zuckerberg, a cég most 27 éves társalapítója 533 800 000 részvény birtokosa, melyek értéke 28,4 milliárd dollár, ha a cég értékét százmillió dollárnak tekintjük – vagy egy részvényt 53 dollárra becsülünk. Övé egyébként a vállalat 28,4 százaléka és a szavazati jog 57 százaléka.
Peter Thiel, a Facebook első külső befektetője több mint kétmilliárd dollárral gazdagodik – a milliárdos 2004 végén félmillió dollárral szállt be a cégbe, ez jelenleg 44 700 000 részvényt jelent.
Bono, a U2 frontembere később ébredt, ő 2010-ben 120 millió dollárért szerzett tulajdonjogot a Facebookban, de ez a döntés legalább feledteti a korábbi, kevésbé bölcs döntéseket – a Palm és a Forbes befektetéseket.
A startup vállalatba hét évvel ezelőtt befektető Accel Partnersnek 201,4 millió részvénye lesz. Esetükben a befektetés mintegy ezerszeres megtérülésével számolhatunk.
Sheryl Sandbergnek, a cég ügyvezetőjének, 1,9 millió részvénye van, ez a vállalatnak csupán 0,1 százaléka, mégis ő lesz az egyik leggazdagabb a Szilícium-völgyi milliárdos nők elit klubjában.