Kádár János, amikor belügyminiszter lett Rákosi Mátyás idején, valószínűleg megirigyelte Péter Gábortól a fűtött úszómedencét, így rózsadombi, Cserje utcai villájába ő is beépíttetett egy ilyet. De sajnos nem élvezhette a melegvizű medence előnyeit, mert mire elkészült, letartóztatták. (Egyébként éppen Péter Gábor ÁVH-főnök tette ezt a hivatalban lévő belügyminiszterrel, 1951-ben.)

Miután kiengedték a börtönből, és az 1956-os forradalom leverése után a hatalom csúcsára jutott, sem tudott otthonában úszkálni, mert addigra a „puritán Kádár” imázsát kezdte építgetni. Így az úszómedencét megszüntette, helyette pedig tyúkokat kezdett telepíteni a párt első titkárává és időnként miniszterelnökké avanzsált politikus. A tyúkokat akár magas rangú vendégek fogadásakor is zavartalanul etette a teraszáról, és még az sem izgatta nagyon, hogy szomszédja Illyés Gyulas népi író sokat panaszkodott a tyúkok kotkodácsolására. Minderről Majtényi György történész beszélt a Magyar Országos Levéltár (MOL) a Kádár-rendszer megszilárdulásáról, a hatvanas évekről tartott konferenciáján.

Majtényi beszélt arról is, hogy Kádár mennyire szerette a vadászatokat. Mindez emlékeztetett a korábbi rendszerek elitjére, hiszen a kommunista vezetők a főurak e régi szórakozását vették át, és hosszú évekig tartották fenn maguknak az exkluzív vadászhelyeket.

Fácánok kiterítve - a vadászat résztvevői: Kádár János, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Fehér Lajos

HVG Archív / Müller Judit

A Kádár-rendszer számtalan más, furcsa és kétes jelenségéről számoltak be a MOL munkatársai a pénteki rendezvényen. A levéltári dokumentumok feldolgozásakor két rendkívül érdekes, 1961-ből származó levélre bukkant Tóth Eszter Zsófia. A történész a paternalista – atyáskodó – államra említette a két példát, amikor például egy férfi szeretője írt levelet egy párttitkárnak, hogy segítsen kapcsolata rendezésében.

A szerető mellékelt néhány levelet is, amelyet a férfi neki írt, ebből kiderült, hogy egy nyakláncot akart visszaszerezni a férfitól. Az ügy további csavarja, hogy a pár mindkét tagja házas volt, így további szereplők keveredtek a történetbe. Végül viszont a nő újabb leveleket küldött, amelyben arra kéri a párttitkárt: felejtse el az előző írását. Közben ugyanis vagy megfenyegette a férfi, hogy miért fordult az állampárt funkcionáriusához, vagy esetleg meglett a nyaklánc. Igaz az is lehet, hogy a pár újrakezdte a viszonyt, és így még kínosabb volt, hogy a nő még a párttitkárt is beavatta az ügybe.

A másik 1961-es levelet  egy megvert, megcsalt és nyilvánosan megalázott feleség írta a párttitkárhoz, hogy „térítse jó útra” a férjét. A férjet, aki megverte a feleségét, ha az elment egy munkahelyi összejövetelre (pedig a nő hívta, hogy menjen vele), aztán viszont kénytelen-kelletlen elvitte magával a férj a saját főnökéhez (a főnök kifejezett kérésére), de aztán a rendezvényen nyilvánosan alázta meg a feleségét. A nő ezek után fordult a párttitkárhoz, hogy segítsen, bírja rá a férjét, hogy ne másokkal (esetleg más nőkkel) töltse az idejét, vele és a gyerekkel, a közös gyermekükkel is foglalkozzon.

Menekülők az NDK-ból

A Kádár-rendszer családtörténetei borzalmas fordulatokat vettek időnként. Különösen, ha a növekvő relatív szabadságot más szocialista országok polgárai próbálták kihaználni Magyarországon. Az illegális határátlépők kemény büntetésekre számíthattak, ha az NDK-ból érkeztek. Őket egyébként kiadták a Német Demokratikus Köztársasának, azaz a kelet-német kommunista rendszernek, ha lebuktak. Volt olyan férfi, akinek hatszor sikerült átjutnia – többek között - a magyar határon (is), de a hetedik alkalommal, amikor a gyermekét próbálta nyugatra csempészni, már lebukott – Csehszlovákiában – erről Németh László Sándor beszélt a konferencián.

Egy másik párt, akik szintén az egykori NDK-ból próbáltak a hatvanas években nyugatra szökni Magyarországról, az buktatott le, hogy a kisgyerekük a felsírt, amikor a magyar határőr végignyomkodta a hátsó ülést.

Változó határőrizet

Németh előadásához kapcsolódott Katona Klára referátuma, amelyet az 1956 utáni határvédelmi intézkedésekről tartott. A Kádár-rendszer első heteiben, 1956-ban két hétig szinte őrizetlenül maradt az államhatár, ez idő alatt 200 ezer ember hagyta el az országot.

Pár hét múlva viszont újra szigorították a határőrizetet. Az újabb váltás pár év múlva következett be, amikor a fegyverhasználatot korlátozták mégis, hogy javítsák a külföld előtt Magyarország megítélését. Vagyis a hatvanas években már nem volt kötelező a határőrnek lőnie akkor, amikor bizonytalan volt a határsértés megítélése, és például az érkező nemzetközi vonatokat nem csőre töltött géppisztolyokkal fogadták Magyarország nagyobb pályaudvarain.