Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A tiniknek elsősorban ámulni- és szelfiznivaló környezet, az idősebbeknek elgondolkodtató tudományos-művészeti tárlat, persze nem tilos a tiniknek sem a gondolkodás és az idősebeknek sem a szelfizés. Jónéhány órát érdemes rászánni a Light Art Museum tárlatára, úgyhogy kiváló téli szüneti program lehet.
A Hold utcai piac a belváros jellegzetes helyszíne volt mindig is, de három éve a zöldséges kofák ás hentesárusok helyett egészen más funkciót kapott a hatalmas, fémbordás szerkezetű épület: itt nyílt meg a Light Art Museum (LAM), amelynek immár a harmadik nagy kiállítása látható.
A tulajdonosok – Klinkó György és L. Laki László – bérleti díj, az épület állagmegóvása és a rezsiköltségek fejében üzemeltethetik az évente több mint 200 ezres látogatói számmal büszkélkedhető intézményt, amely állításuk szerint az egyik első olyan kiállítóhely a világon, amely kifejezetten a fénnyel folytatott művészeti kísérletek, installációk gyűjtésére, kutatására és bemutatására szakosodott.
Mindig gyanús, ha meghalljuk az immerzív kiállítás kifejezést, mert ezek legtöbbször inkább csak olcsó vásári mutatványok, amelyek a szelfiőrület kielégítésére szolgálnak, kevéssé alkalmasak a gondolkodásra, felfedezésre. A LAM-mal kapcsolatban is felmerül az „immerzív” szó, de a korábbi kettő, illetve a most látható Phantom Vision című tárlatának célja, funkciója is egészen más, mint a ma divatos tárlatoké.
A leírás szerint a kiállítás „a fény nélküli látást, az érzékelés szokatlan és rejtett rétegeit vizsgálja. A vásárcsarnok egykori standjain immerzív, interaktív műtárgyak és vetítések vezetnek be az álmok, a hallucináció és a meditatív-transz állapot világába. A több mint 35 nemzetközi és hazai művész alkotásán keresztül betekintést nyerhetsz a mindennapi érzékelés határain átlépő, a lehunyt szemek mögött feltárulkozó világokba.”.
A ködös, bonyolult, leginkább valami LSD-s buli leírására emlékeztető szöveget olvasva egyáltalán nem ugrott vissza a nálam a gyanúmutató.
Egy újabb gagyi tárlat – nagyjából ilyen előfeltevésekkel léptem be a kapun. És mekkorát tévedtem!
„A Phantom Vision egyszerre szórakoztatás és művészet” – állítja a LAM szakmai igazgatója. Vida Szabolcs szerint itt a „művészet és a tudomány határmezsgyéjén létrejött alkotásokat láthatunk, amelyek rendkívül látványosak, ezért könnyen befogadhatók akkor is, ha az embernek nincsen háttértudása, ugyanakkor erős konceptuális alappal rendelkeznek, tudományos kutatásokon alapulnak adott esetben, tehát van erős gondolatiságuk is”. Úgy véli, épp a gondolatiság az, ami megkülönbözteti a LAM fényművészeti tárlatait a könnyed szórakozást ígérő immerzív kiállításoktól vagy a fényfestésektől.
A kurátorok – Bencsik Barnabás és Szalai Borbála – több mint egy évig tervezték, kőkemény munkával, több ezer mű áttekintésével a – számos világsztárt is felvonultató – kiállítást. A művek egy része olyan természeti jelenségeket térképez fel, amelyek körülvesznek bennünket, hatással vannak ránk, mégsem láthatók, más részük pedig a saját agyunk által érzékelt világba való belemerülést mutatják be – magyarázza Vida.
A természeti immerzióra jó példa az izlandi Finnbogi Pétursson műve. Egy vízfelületen három hangfalat helyezett el, amelyek 3-10 hertzes (tehát az ember számára hallhatatlan) tartományban sugároznak hanghullámokat, de a vízfelületet megrezegtetik. Ennek tükröződése látszik a falakon. És ami igazából izgalmas – magyaráz Vida – az az, hogy ez a 3-10 hertzes hangtartomány a föld mágneses középpontjának körülbelül az a rezgési tartománya, amellyel mágneses burok képződik a bolygónk körül. Ez tehát a legnagyobb és az élet fenntartásához elengedhetetlen földi környezeti immerzió, amiben részt veszünk, mégsem látjuk és nem is tudunk róla sokat.
A tudományos háttértől függetlenül pedig a terem egy meditatív, kápráztató, különös tér, ahol lelassul és hosszú perceket elmeditálhat az ember. Ehhez hozzájárul egyébként az egész épületben morajló meditatív zene is.
Igazi kortárs képzőművészeti világsztárnak számít az izlandi-dán Ólafur Elíasson, akinek a tárlaton az Eye See You című alkotása bűvöli el a látogatókat. Az installáció egy hatalmas szemet, vagy más megközelítésben, a Napot idézi, úgy állnak előtte a látogatók, mintha valami csillagkapu lenne, amelyen egy más dimenzióba léphetnének. Ha az utóbbira nem is alkalmas, de arra igen, hogy a hatalmas szemben önmagunkat lássuk viszont monokrómban. A szem ugyanis minden színt átalakít sárgás fekete-fehérbe. „A színek immerzióját szünteti meg, azt lehet átélni, hogy milyen lenne színek nélkül látni a világot” – teszi hozzá Vida.
Lenyűgöző és elgondolkodtató Thijs Biersteker holland ökológiai művész Stefano Mancuso botanikussal együttműködve készített Econtinuum című műve is, amely azt mutatja be, hogyan kommunikálnak a fák. Az alkotás két valódi gyökér hatalmas, 3D-s printje, amelyet – az ökoszemlélet nevében – tengerből kihorgászott PET palackokból nyomtattak ki. Az egészet egy fényjáték mutatja be, a növények anyagcseréjét és egymással való kommunikációját, de úgy, hogy mindenféle szenzorok mérik a terem hőmérsékletét, CO2-tartalmát, a mozgásokat és egyebeket, azaz, akár a nézők jelenlétét is, amiről aztán az információkat a növények tovább is adják egymásnak.
Egy másik emlékezetes alkotás az összesen 35-ből, az agy neuronhálózatát hivatott bemutatni. A japán Yasuhiro Chida egy hatalmas termet befont valami damilszerű szállal, mint egy pók (egy hétig dolgozott állítólag rajta), és ezeket vékony fénysugarakkal világítja meg, olyan, mintha a szálakon futnának az impulzusok. Itt akár le is ülhetünk, hogy kellő ideig ámuljunk megbabonázva a látványos installációt. (És persze, hogy készítsünk pár szelfit.)
A tárlaton van olyan terem, ahol egy álomkutató intézet mintegy 29 ezer vizsgált és leírt álmából készített a FUSE alkotócsoport az AI segítségével egy vizualizált álomfolyamot (Onirica címmel), amely képekkel és szövegesen is körbeveszi a látogatót. Különös élmény, és szerintem nem lesz olyan néző, aki ne készítene magáról olyan szelfit, amelyen jól láthatóak az arcára vetített betűk, szavak. A feliratot egyébként magyarul is vetítik, annál is inkább, mert – Vida adatai szerint – a LAM látogatóinak 70 százaléka magyar, sok iskolai csoport is megfordul itt.
Nem megyünk most végig a 35 alkotáson, de talán ezekből már el lehet képzelni, milyen is lehet a piacból lett fénymúzeum hangulata. Van olyan installáció, amely akár a fénytanhoz is jó gondolatokat mutathat be az iskolai csoportoknak, van olyan, ahol a stroboszkóp hatással szinte hallucinációs élményben lehet részünk (ha bírjuk), van olyan is, ahol egyszerűen csak elmeditálhatunk. Még egy popzenéből is ismerős alkotó nevére is felfigyelhettünk. A többek között David Bowie-val, a U2-val vagy a Depeche Mode-dal is dolgozó Brian Eno egy műve (Világító dobozok) is látható.
A tárlat legimpozánsabb terét azonban még meg kell említeni. A csak „Lufiként” emlegetett, a csarnok tetején lévő, hatalmas, szivarformájú 3D-s vetítőteremben készült fotókkal már most tele van az internet. Kétezer négyzetméternyi felületre vetítenek itt speciális projektorokkal mindenféle, állandó mozgásban lévő geometriai formákat, amelyek teljesen átírják a teret. Nem a szivarformát érzékeljük, hanem azt, amit épp odavarázsolt a művész, Katona Kati. Néha úgy érezzük magunkat, mintha egy 360 fokos Vasarely-képbe kerültünk volna, máskor, mintha az űrben bolyonganánk vagy éppen zuhannánk. Még jó, hogy le lehet ülni, sőt feküdni a tükörhídra, mert szédítő élmény.
„Itt megint arról beszélünk, hogy mi a valóság és mi a valóság érzékelése. Láthatóvá válik, hogy az elménk adja a legnagyobb immerziót, hiszen a látás is becsapható” – magyarázza Vida.
Gondoltuk Veres Viktor fotós kollégával, hogy gyorsan végig szaladunk egy gagyi, immerzív kiállításon, de az lett belőle, hogy észre sem vettük, hogy futott el vagy három óra, és akkor még nem is néztünk meg mindent. „Betekintést nyerhetsz a mindennapi érzékelés határain átlépő, a lehunyt szemek mögött feltárulkozó világokba” – ígérte a LAM honlapja.
Az időérzékelés határain egész biztosan átléptünk. (Ja, Viktor másnap még vissza is ment.)
