A keresztapa és a keresztfiú közötti kapcsolatot, illetve a Rajk László özvegye és Kádár közötti „komámuram-komámasszony” kapcsolatot mi sem jellemzi jobban, mint hogy a kommunista párt első titkára és – az akkor már 18 éve újratemetett – Rajk László özvegye találkozásának megszervezéséhez közvetítőkre volt szükség. A mediátor nem is volt akárki, a néhai Károlyi Mihály (nép)köztársasági elnök özvegye.

Rendszertabu

Minderről az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) legutóbbi „történelmi kávéházi beszélgetésén” esett szó. Gyarmati György, az intézmény igazgatója ebből az alkalomból „Egy (tő)mondat Rákosi és Kádár közös rendszertabujáról” címen egyfajta gondolatébresztő eszmefuttatást vázolt fel a zenitjén éppen túljutó Kádár-rendszerről, tulajdonképpen a rendszer hanyatlásának kezdőpontjától.

Kádár János

Wikipedia

Gyarmati szerint ugyanis a '68-as reformok leállítása, Kádár nyugállományba vonulásának fel-felvetődése a hetvenes évek elején, majd a rendszer átmeneti keményedése, végül az 1978-tól kezdődő újabb reformnekibuzdulás azt jelezte, hogy a rendszerrel valami probléma van. Ez pedig Kádár Jánost is nyomasztotta, ezért bukott ki belőle az a furcsa mondat a hetvenes évek közepén „Itt még egy Rajk-per nem lesz!”. A levéltári dokumentumok és a kortársak beszámolói szerint nemcsak az általános nehézségek, az első olajválság, a megakadó reformok miatt bukott ki ez a mondat, és nem is a Rajk-fiú sorsa izgatta valószínűleg.

Kádár belügyminisztersége idején végezték ki Rajkot

Rajk Lászlóné sem a fia, hanem a kivégzett férje miatt akart találkozni Kádárral. Szerette volna ugyanis, ha megjelenne egy emlékkötet Rajk Lászlóról, akit 1949-ben ítéltek halálra Rákosi idején – a koncepciós per megszervezésekor a belügyminiszter Kádár János volt. Kádár ugyan 1956 után igyekezett eltüntetni a dokumentumokat nem túl fényes szerepéről a Rajk-perben, ám a levéltárosok meglehetősen jól dokumentálták az 1949-es belügyminiszter szerepét a tragikus történetben.

Nem Kádár volt a meghatározó a koholt vádak megfogalmazásában, ezt moszkvai utasításra Rákosi, Farkas Mihály honvédelmi miniszter és Péter Gábor ÁVH-főnök dolgozta ki, mint ahogyan a vallatásokat is a közvetlenül Rákosinak engedelmeskedő államvédelem hajtotta végre. Ugyanakkor Kádár szerepét sem lehet bagatellizálni.

Rajk László

Nem véletlen, hogy Kádárnak egész életében lelkiismeret-furdalása volt a Rajk-per miatt, ahol egy hozzá hasonlóan „hazai kommunistát”, tehát nem a Szovjetunióból visszatért „moszkovitát” végeztek ki. Ráadásul egy barátjáról volt szó, akinek a fia az ő keresztgyereke. Nem véletlen, hogy Kádár utolsó, 1989-es Központi Bizottság előtti beszédében, amikor bomló tudattal, zavarosan célozgat homályos és borzalmas dolgokra, először nem is a Nagy Imre-kivégzésre gondolt – Gyarmati György szerint –, hanem a beszéd elején még a Rajk-perre utal. Csak később jön elő a szintén nyomasztó másik múltbeli tragédia, Nagy Imre 1958-as elítéltetése.

Tehát Kádárból azért is bukott ki az a mondat, hogy nem lesz több Rajk-per, mert belülről nyomasztotta a megváltoztathatatlan, szinte feldolgozhatatlan múlt.

A Kádár-rendszer problémái

Ugyanakkor vissza kell térni a Kádár-rendszer általános problémáira is. A Rajk-per a sztálinizmus „virágba szökkenését” jelentette 1949-ben Magyarországon. Ezután évekig tombolt az ÁVH, a terror, a mezőgazdaságot erőszakosan kollektivizálták, a parasztok padlását lesöpörték, az országot erőltetett iparosításba hajszolták. Rajk László újratemetése és rehabilitálása viszont 1956. október 6-án jeladás volt arra, hogy valami megváltozott: a sztálinizmus már nem jöhet vissza. Október 23. forradalmában a hatodikai újratemetésnek óriási szerepe volt, hiszen néma tömegdemonstrációvá nőtte ki magát a Rajk-gyász, amit a hatóságok nem tudtak és nem is akartak akkor már megakadályozni, mert nem látták, hogy hová vezet majd a folyamat.

1974-ben azonban más volt a helyzet: amikor a per 25. évfordulójára emlékkötetet akart megjelentetni Rajkné, a reálpolitikus Kádár valószínűleg nem akarta bolygatni a Rajk-ügyet, amelyet az amúgy is átmenetileg megint keményvonalassá váló rendszer szempontjából veszélyesnek ítélhetett meg. A Rajk-pernek ugyanis nem nagyon volt olyan olvasata – 1974-ben sem – amiből a kommunista párt „jól tudott volna kijönni”.

Kádár pedig nem akarta kiélezni a helyzetet, persze név szerint nem is akarta magához kötni az emlékkötet megjelentetésének elutasítását. Ezt bizalmasára, Aczél Györgyre bízta – nagyjából Aczélnál, a kultúrpolitika legfőbb irányítójánál dőlt el, hogy nem fog megjelenni a Rajk-emlékkönyv.

Tényleg nem indult még egy Rajk-per

Mindezek után már csak egy kérdés maradt hátra: tényleg nem lehetett második Rajk-per Magyarországon? Ifjabb Rajk László később a demokratikus ellenzék egyik vezető személyiségévé nőtte ki magát, és az ő ügyéből valóban nem csináltak kirakatpert. Ugyanakkor a demokratikus ellenzéket megfigyelték, és ha kellett, megfélemlítő akciókat is végrehajtottak tagjaival szemben. Ám a kádári mondat az ÁBTL munkatársa, Palasik Mária kutatásai szerint valóban elhangzott más ügyek kapcsán is, így például egy közlekedés baleset vizsgálata során az „Itt még egy Rajk-per nem lesz”-kijelentést megtalálták hatósági dokumentumokban is.