Namíbia egész partvonalát nemzeti parkká nyilvánították
A délnyugat-afrikai Namíbia egész partvonalát nemzeti parkká nyilvánították. Az így létrejött természetvédelmi terület 1570 kilométer hosszan nyúlik el, területe pedig nagyobb, mint Portugália - írja a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.
Az Angolával közös északi és a Dél-afrikai Köztársasággal közös déli határ között húzódó védett sáv tulajdonképpen három, már létező nemzeti park összevonásával született meg. Az újonnan létrejött természetvédelmi terület nem áll meg a határoknál: délen a dél-afrikai Richetersveld Nemzeti Parkban, északon az angolai Iona Nemzeti Parkban folytatódik.
Namíbia úttörőnek számít a természetvédelem és a turizmus összekapcsolása terén. Az ország vezetése régóta bátorítja a törzsi közösségeket természetvédelmi területek alapítására, amelyeket a helyieknek fenntartható módon kell kezelniük - így például kordában kell tartaniuk az orvvadászatot - a turisták odavonzása céljából.
Namíbia Afrika déli részének legszárazabb országa, nemzeti parkjai sivatagos területeket és szavannákat ölelnek fel. Élővilága messze nincs olyan gazdag, mint Kelet-Afrikáé, ám otthont ad néhány ritka fajnak, így például a panyókás sakálnak, a pápaszemes pingvinnek, a dél-afrikai medvefókának és az aranyvakondféléknek.