Jég, ezüst és higany az űrszonda becsapódása által felvert Hold-porban
A Holdba tavaly októberben becsapódó LCROSS amerikai űrszonda több száz kilogramm jeget, ezüstöt, higanyt és más meglepő vegyi elemet vert fel - jelentették be a NASA kutatói, akik több cikket is publikáltak a Science legújabb számában.
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal 79 millió dolláros (15,57 milliárd forint) LCROSS-programja (Lunar Crater Observation and Sensing Satellite) azt volt hivatott kideríteni, hogy van-e víz a Hold pólusain. Az LCROSS-t a Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) űrszondával egyszerre indítottak 2009. június 18-én, a Kennedy Űrközpontból, s október 9-én csapódott be a déli pólus környékén lévő Cabeus-kráterbe.
A becsapódás 25-30 méter átmérőjű krátert hozott létre, s körülbelül 4000-6000 kilogramm törmeléket, port, jégkristályt vert fel. Mint Anthony Colaprete, a misszió vezető kutatója kiemelte, a NASA számításai szerint a kráterben lévő anyag 5,6 százalékát teszi ki a jég. A kráterben 4,5 millió liter "víz" lehet, olyan mennyiség, amely elegendő félezer olimpiai szabványú uszoda megtöltésére.
A jég jelenléte biztató az esetleges jövőbeli Hold-bázisok szempontjából, amelyek lakói a készleteket ivóvízként, de akár rakéta-üzemanyag előállítására is hasznosíthatják. A vegyelemzések során kiderült, hogy a felvert anyag a jégen kívül szén-monoxidot, szén-dioxidot, ammóniát, nátriumot, ezüstöt, higanyt tartalmazott.
"Az elemek valóságos kincses ládikájának bizonyult a kráter"- emelte ki Peter Schultz planetáris geológus.
Azt nem lehet tudni, hogy hogyan került az elemek egyvelege a Cabeus-kráterbe, amelyet Naprendszerünk leghidegebb helyei közé sorolnak. Az elméletek egyike szerint üstökösökből és aszteroidákból származnak, amelyek évmilliárdokkal ezelőtt a Holdba csapódtak be, majd később a pólusok felé vándoroltak.
A tudósok szerint az ezüst olyan apró részecskeként van jelen, hogy aligha lehet kitermelni, a mérgező higany viszont kellemetlen meglepetésnek bizonyult, mivel rengeteg van belőle.
A toxicitása komoly kihívást jelenthet a jövendő kutatók számára" - hangsúlyozta Kurt Retherford, a San Antonió-i Southwest Research Institute kutatója. Anthony Colaprete szerint viszont a probléma megoldható. "Ahogy a Földön szűrjük a vizet, hogy ihatóvá váljon, ugyanezt megcselekedhetjük a Holdon - desztillálhatjuk, vagy tisztíthatjuk" - emelte ki Anthony Colaprete.