2010. október. 20. 10:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 20. 10:30 Tech

Az emberiség harmada tud internetezni

Az emberiség közel egyharmada fér hozzá egy ENSZ-tanulmány szerint a világhálóhoz.

A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) előrejelzése szerint idén a Föld mintegy hétmilliárd lakosából már kétmilliárd fölé emelkedik az internetcsatlakozással rendelkezők száma. Az ITU tanulmányából kitűnik: a korábbiakhoz hasonlóan most is nagy eltérések mutatkoznak. 2010-ben az internet-felhasználók 71 százaléka a fejlett országokból kerül ki, a fejlődők lakosságának mindössze ötöde (21 százaléka) csatlakozik a világhálóra. Az ENSZ múlt héten ismertetett tanulmánya szerint a világ legszegényebbjeinek körében az internetnél fontosabb a mobiltelefon.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.