Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Nagy válságok 1857 óta - II. rész
A nagy válságokról szóló összeállításunk második részében az 1929-33-as nagy gazdasági világválság idejét és a jelenlegi krízis kezdeteit idézzük fel.
Cikkünk első részében az 1857-es és az 1873-as gazdasági világválságokat és magyarországi hatásaikat elemeztük. Ezúttal két huszadik századi krízist vizsgálunk a Die Zeit cikkének segítségével.
Az 1929-33-as válsággal számtalan elemzés foglalkozik. Négy év alatt a Dow Jones tőzsdeindex értékének 90 százalékát vesztette el – írja a Die Zeit –, ez talán a legjobban jellemző adat a tőkepiacok iszonyatos veszteségeire. A reálszférában az USA ipari termelése a felére csökkent, a világkereskedelem pedig kétharmadával esett vissza.
Tipikus túltermelési válság
Ez amúgy tipikus túltermelési válság volt, Amerikában már korábban telítődött az autópiac, a rádiók eladása és a hűtőszekrényeké is. A felhalmozott, eladhatatlan áruk miatt defláció következett. Ez első pillantásra kedvezőnek tűnhetett a fogyasztóknak, hiszen olcsóbban jutottak árukhoz. Ám a munkanélküliség felszökése és a tartóssá válása miatt hamarosan tömegnyomorhoz vezetett, hiszen teljesen ellehetetlenült az ipari és aztán a mezőgazdasági termelés is az egyre csökkenő árak miatt.
Ez végül a globális bankrendszer 1931-es megingásához vezetett – ez az az év, amikor Magyarországra is lecsapott a válság, miután a német kormány bankzárlatot rendelt el. Magyarországon 1931. július 17-én rendelt el a kormány háromnapos bankszünnapot. Hamarosan azonban megbukott a tíz éve regnáló, a Horthy-rendszer konszolidációját megteremtő Bethlen-kormány és az ország az egyre nehezebb helyzetbe került, egyre közelebb sodródott a német politikához és egyre erősödtek a radikális, szélsőséges nézetek is itthon.
Az 1929. október 25-ei New York-i tőzsdekrachhal kezdődő válságból minden ország másképp találta meg a kiutat. Amerikában nagy állami, infrastrukturális projektek indultak be, Roosevelt elnök New Deal-je nyomán. Roosevelt révén demokratizálódott az egész ország a Die Zeit szerint. Németországban ellenkező folyamat ment végbe. A már az 1873 után is felébredt antiszemitizmus éledt újjá minden addiginál radikálisabb és szélsőségesebb formában. A Hitler által vezetett nácik gazdaságpolitikai programja azonban részben hasonló volt az amerikaiakéhoz: infrastrukturális projekteket indítottak be, például autópályákat építettek, hogy az 1933-ban – hatalomra kerülésük évében – kilencmilliósra duzzadt német munkanélküliséget letörjék. Ám a német állami beruházások hatalmas része a fegyverkezésben nyilvánult meg. Ez az agresszív politikával és ideológiával együtt vezetett a második világháborúhoz.
A Szovjetunió nehézipari fejlesztéseinek beindulását is részben a válsággal magyarázzák egyesek. A nehézipart az a Trockij akarta fejleszteni eredetileg, akit Sztálin később megöletett, és ekkorra – a harmincas évekre – már száműzetett a Szovjetunióból. Sztálin végül mégiscsak átvette riválisa ötletét, így hatalmas nehézipari komplexumok alakultak ki a szinte kimeríthetetlennek tűnő nyersanyagbázisokon. Az erőltetett iparosítás itt a mezőgazdaság visszaszorításával, az ukránok éhezésével járt együtt, a leírhatatlan szibériai körülmények között megvalósult ipari fejlesztésekhez pedig jókora mértékben rabszolgamunkát vett igénybe Sztálin rezsimje.
A 2007-2008-as válság
„Figyelmeztetés volt elég. Figyelmeztetésekből, amelyek az ingatlanlufi végét jelezték előre” – írja a Die Zeit jelenlegi válságról, amelynek hatásait ma még nem egészen látjuk. Ugyancsak figyelmeztettek a szakértők a kockázatos hitelekkel való kereskedés veszélyeire. Ám amíg a nyereség és a hozam nőtt, hiába mondta ezt bárki. Az amerikaiak egyre újabb hiteleket vettek fel, abból házakat vásároltak vagy túlfogyasztottak.
Mindennek következménye az ingatlanárak zuhanása után az egész világgazdaságra kihatott. Fokozta a nehézségeket a zavaros, tőzsdén kívül forgalmazott, értékpapírszerű termékek kidolgozása, a CDO-k és CDS-ek forgalmazása, amelyekbe bankok is fektették a pénzüket. Ezek olyan kötelezettségek teljesítésétől függő hozamokat ígértek, amelyek jelzáloghitelek törlesztésével (is) összekapcsolódtak. Miután az amerikai jelzálogpiac összeomlott, ezek a CDO-k és CDS-ek is gyorsan értéküket vesztették. Az ezekbe fektető befektetési alapok 2007 nyarától kezdtek összeomlani, az első megingók között volt például az amerikai Bear Stearns két alapja.
Eltűntek a befektetési bankok
A sokat spekulálók között voltak az amerikai befektetési bankok, amelyeket a válság teljesen elsöpört. Időközben meg is szűnt ez az iparág, amelynek a képviselői között volt a már említett Bear Stearns és a válság legnagyobb áldozata, a Lehman Brothers óriásbank. A túlélők közül pedig a rendkívül befolyásos Goldman Sachs egyszerűen normális kereskedelmi bankká alakult át.
A befektetési bankok végét egy szomorú szeptemberi nap jelezte: 2008. szeptember 15-én a világgazdaság történetének talán legnagyobb csődje következetett ugyanis be, az amerikai kormány ugyanis nem volt hajlandó megmenteni a Lehman Brotherst a csődtől. A bukás óriási pánikot váltott ki, globálisan megingott a bizalom a pénzintézetekben, leállt az egymás közötti hitelezés is, nemhogy a kockázatos államok finanszírozása. Magyarország egy hónap múlva volt kénytelen az IMF-hez, a Nemzetközi Valutaalaphoz és az Európai Unióhoz fordulni segítségért. Magyar állampapírt ekkor a szabad piacon nem nagyon lehetett eladni, és a forint árfolyama is zuhanásnak indult. A mentőövet napokon belül megkaptuk, azóta is vitatkozunk azonban ezekről a hitelekről és a velük járó kötelezettségekről – ezt majd az idő dönti el, hogy jól tettük-e, ez a válság ugyanis még túl közel van hozzánk.
A válságból kivezető út ezúttal nem különbözött annyira az Atlanti-óceán két partján, mint 1929-33-ban. Mindenütt bankmentő terveket dolgoztak ki, államilag garantált hitelekkel, segélyekkel. Megerősítették a betétek biztonságát, hogy ne keletkezzen bankpánik, amelynek mindent elsöprő hatása lett volna. Az egyes bajbajutott országokat – Magyarországot, Görögországot – helyzetétől függően kisegítették, megmentették a fizetésképtelenségtől.
Ugyanakkor a válság továbbra is pusztított: az ingatlankrízisből tőzsdeválság, abból hitelválság, majd kereskedelmi lassulás, ipari termelési krízis (különösen az autóiparban) következett, amely már a reálszférába is elért tehát. Igaz, nem minden kontinensen. India és Kína jelentősen bővül továbbra is gazdaságilag. Utólag lehet, hogy elmondhatjuk: ez nem is elsősorban globális válság volt, hanem egy hatalmas globális átrendeződés nyitánya, amelyben India és Kína a világ vezető gazdasági hatalmaivá válnak - feltéve, hogy erre Európa és Amerika nem tud adekvát válaszokat adni.
