Tech MTI 2010. július. 09. 15:31

Marad a Google Kínában

Meghosszabbították a kínai hatóságok a Google működési engedélyét, miután a cég márciusban hongkongi keresőmotorjára irányította át a kínai internetezőket.

A vállalat közleményében nagy örömét fejezte ki, amiért a kínai kormány megújította internetes tartalomszolgáltatási engedélyét, és arra készül, hogy kínai felhasználóinak továbbra is kínálja "keresési szolgáltatásait és helyi termékeit".

A Google blogján közzétett rövid hír nem tartalmaz részleteket, az illetékes kínai felügyelő tárca, az ipari és informatikai minisztérium pedig egyelőre még nem adott ki jelentést az ügyben. A Google vezérigazgatója, Eric Schmidt - bár hírek szerint a kérelmet az utolsó pillanatban nyújtották be - csütörtökön jelezte, hogy kérvényük pozitív elbírálására számít.

A Google január 12-én jelentette be, hogy a rendszerét ért hackertámadások miatt meg akarja szüntetni a Google.cn tartalmának szűrését, amelyre a helyi törvények évek óta kötelezték, és amelynek tiszteletben tartásával tevékenységét addig működtette. A cég vezetése közölte, hogy mennyiben a szűréssel nem állhat le, fontolóra veszi kivonulását. Ezt követően a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó konfliktus - átmenetinek bizonyult - megoldásaként Hongkongba irányította internetezőit, de zenei és egyéb szolgáltatásainak oldalait meg kívánta hagyni a kínai belföldön.

Peking a közelmúltban jelezte, hogy a helyzet fenntartása esetén veszélybe kerül a cég engedélye, amely 2012-ig szól ugyan, de évente meghosszabbításra szorul. A Google kínai partnere, a Guxiang Information Technology Co. Ltd. június végi hosszabbítási kérelmében ígéretet tett a kínai törvények betartására és szolgáltatásában a törvények által tiltott tartalom mellőzésére.

Kína kezdettől fogva igyekezett vállalati üzletpolitikai ügyként kezelni a Google távozásának tervét, s rendre azt hangsúlyozva, hogy az amerikai vállalattal nem tud kivételt tenni, mert azzal a fennálló törvények "igazságosságát és pártatlanságát" veszélyeztetné. A Google 2006-óta van jelen a ma már több mint 400 milliós kínai internetpiacon.

 
 

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.