Tech MTI 2010. június. 08. 11:10

Ilyen az új 4G iPhone

Vékonyabb, gyorsabb és hosszabb üzemidővel rendelkezik az Apple új, negyedikgenerációs telefonja.

A 4G iPhone áprilisban nyilvánosságra került prototípusának elemzése után a szakértők és az Apple szerelmesei arról vitatkoztak, hogy a hétfőn bemutatott készülék vajon mennyiben fog különbözni a Gizmodo szakportál birtokába jutott telefontól.

"Szakítsatok félbe, ha már láttátok ezt" - kezdte bemutatóját Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója.

"A 2007-ben bemutatott elsőgenerációs készülék megjelenése óta az új 4G iPhone tartalmazza a legtöbb változtatást" - magyarázta Jobs. A telefon a korábbi modellekhez képest 24 százalékkal vékonyabb, azaz mindössze 9,3 milliméter vastag. A 3,5 col (7,62 centiméter) átmérőjű kijelző felbontása négyszer nagyobb, azaz 960x640 pixel, 800:1-hez kontrasztarányú, és már minden szögből jól látható.

Az 5 megapixeles hátlapi kamerával a fényképezés mellett 1280×720 pixeles (720p) HD-videók készíthetők. Az előlapi kamerával pedig a videotelefonálás is elérhetővé válik.

A korábbi készülékek sokat kritizált gyenge akkumulátorához viszonyítva a 4G iPhone 3G-hálózaton 7 óra, 2G-hálózaton legfeljebb 14 óra beszélgetést tesz lehetővé. Wi-Fi kapcsolattal 10 óra internetezésre nyílik lehetőség, zenelejátszóként 40 órát bír egy feltöltéssel.

A 4G iPhone 16 gigabájtos változata 199 dollárért (47 ezer forintért), a 32 gigabájtos változat 299 dollárért (71 ezer forintért) vásárolható meg az Egyesült Államokban. A legegyszerűbb 3GS készülék ára - kétéves hűségnyilatkozattal történő vásárlásnál - hétfőtől 99 dollárra (23 500 forintra) csökkent.

Az Apple új stratégiája szerint és az iPad sikerén felbuzdulva a nemzetközi bemutatóval sem szeretnének sokáig várni. A június 24-től kapható készüléket egyszerre öt országban kezdik árusítani. Július 18-tól tizennyolc országban, szeptembertől pedig 88 országban lesz elérhető.

Elemzők szerint az iPhone népszerűségére jelentős veszélyt jelenthetnek a Google Android operációs rendszerét használó készülékek, amelyek már számos ismert gyártó - a Motorola, a HTC, a Samsung és a Dell - termékei között is megtalálhatók.

Az iPhone jelenlegi 15 százalékos a világpiaci részesedésével a 3. helyen áll az okostelefonok piacán. Az androidos telefonok 10 százalékkal a negyedik helyre jöttek fel.

(Az okostelefonok világpiacát 44 százalékkal továbbra is a Nokia Symbian operációs rendszerével működő készülékei vezetik. Második a kanadai Research In Motion (RIM), amely népszerű BlackBerry készülékeivel 19 százalékos részesedést ért el.)

 

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.