Olcsó gombaellenes szer rák ellen?
Egy elterjedt gombaellenes szer lassította egereknél a tumor növekedését, ezért potenciális olcsó rákgyógyszerként tekintenek rá a kutatók.
A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói a Cancer Cell című szakfolyóirat hétfőn megjelent számában tették közzé tanulmányukat, amelyben arról számolnak be, hogy a gombás fertőzések ellen alkalmazott szer nem tüntette ugyan teljesen el a tumort, ám csökkentette méretét és növelte más szerek hatását.
Philip Beachy és munkatársai a rák kialakulásának összetett folyamatát, különböző anyagok egymásra hatását vizsgálták. A rák kifejlődésének "sündisznó-útvonalát", egy ismert molekuláris mechanizmust választották ki tanulmányozásra. 2400 vegyület hatását tekintették át, melyeket teszteltek embereknél vagy már rendelkeznek is FDA-engedéllyel. Ezek közül a legkevésbé toxikus ez a szer volt.
Mint a kutatók írják, a szert már 25 éve tanulmányozzák, ezért biztonságosságáról és lehetséges mellékhatásairól sokat tudnak. Egérkísérleteik eredménye szerint a vegyület hatásosan csökkentette a daganat méretét, ezért úgy vélik, embereknél is érdemes lenne tesztelni a szert.