Tech techline.hu 2010. március. 18. 05:20

Tegye rendbe zenegyűjteményét egyszerűen

Mielőtt azonban egy több száz dalból álló gyűjtemény miatt kitépnénk az összes hajunkat, érdemes inkább elszánnunk...

Mielőtt azonban egy több száz dalból álló gyűjtemény miatt kitépnénk az összes hajunkat, érdemes inkább elszánnunk magunkat, hogy rendbe szedjük azt. Hiszen ha minden dalt ellátunk a megfelelő TAG információkkal, átnevezzük a fájlokat felismerhető nevekre, s esetleg még borítóképekkel is ellátjuk azokat, akkor már semmi sem akadályozhatja meg, hogy kényelmesen hódolhassunk a zenehallgatásnak.
Több száz fájl átnevezése és címkézése viszont nem kis feladat, így érdemes olyan programot segítségül hívunk, amelynek segítségével nem csak egyesével dolgozhatunk a dalokon, hanem akár nagyobb csoportokban, például albumonként is.

Elsőre kicsit bonyolultnak tűnik, de gyorsan megszokható

Bár néhány zenelejátszó, mint például az iTunes, remek szerkesztési lehetőségekkel is rendelkezik, társaival együtt inkább akkor tudjuk kihasználni, ha egy már rendbe rakott gyűjtemény karbantartására használjuk. Nulláról indulva jobban járunk egy “specialistával”.
Az egyik lehetséges alternatíva a TagScanner, amely ékes magyarsággal segíti a kiigazodást a nem éppen elsőre átlátható funkciódzsungelben.

Előre definiált sablonok az átnevezéshez

Pár perc alatt azért megismerhető minden lényeges opciója, s ha begyakoroltuk a használatát, villámgyorsan tudjuk ráncba szedni vele hangállományainkat.
A programot több részre osztották. Az első lapon átnevezni tudjuk az állományokat, mégpedig akár a TAG információk alapján is, ha vannak ilyenek. Emellett egy mozdulattal átalakíthatjuk a kis- és nagybetűket a nevekben, nekünk tetsző variációkra. Egységesíthetjük a fájlnevek maximális hosszát és ami a legjobb, akár automatikusan almappákba is rendezhetjük az állományokat, bármilyen TAG információ alapján, vagy választott néven. Ez csak így leírva tűnik bonyolultnak, használat közben rendkívül praktikus.

TAG információk és borítóképek beszerzése

A másik nagyobb rész a TAG Editor, amelyben a nevének megfelelően a dalok adatait módosíthatjuk, egyenként, vagy csoportosan.
A TAG Processor rész azoknak nyújt segítséget, akik a lehető legkevesebb energiabefektetéssel szeretnék megúszni a címkézést. A programon belül megadhatunk kifejezéseket, amelyekre a szoftver rákeres az interneten, majd a fellelt információk alapján felajánlja a dalok, vagy akár albumok automatikus TAG-elését, illetve a borítókép letöltését.

Gyűjteményünkről listákat is készíthetünk

Így gyakorlatilag akár egyetlen kattintással beírhatunk minden szükséges információt az mp3 fájlokba.
Ha pedig elkészültünk zenegyűjteményünk rendbe rakásával, már nincs más dolgunk, mint a List Maker fülre kattintva egy szép, áttekinthető listát exportálni az egészről, html, csv, xml, txt dokumentumokba, vagy rögtön összeállítani egy lejátszási listát is m3u formátumban.

Mindent egybevetve igen nagy segítség lehet a TagScanner, ha korábban elmulasztottuk dalaink karbantartását. Egy szépen összerendezett gyűjteményből sokkal egyszerűbben válogathatunk például hordozható lejátszónkra is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.