Az Emmy-díjas operatőr szerint az idei első munkahét kezdete tökéletes alkalom a lemondások beadására, már ami a filmügyi kormánybiztost és a döntőbizottság tagjait illeti.
A Magyar Labdarúgó-szövetséghez hasonlította a Nemzeti Filmintézetet Rév Marcell Emmy-díjas operatőr, aki hétvégén közzétett Facebook-posztjában úgy fogalmazott: „Hétfőn kezdődik az első munkahét az évben, tökéletes alkalom beadni a lemondásokat.”
Rév posztjának az a hír volt az apropója, hogy kiderült: tavaly már több olyan filmet mutattak be, ami állami támogatás nélkül készült, és többen is nézték ezeket. Erről a magyarországi független filmezést kutató Konkol Máté tett közzé egy bejegyzést a közösségi oldalán. Mint megállapította, 2024-ben másfélszer annyi filmet mutattak be az alternatív finanszírozásból dolgozó alkotócsapatok, mint az állami szerv, a Nemzeti Filmintézet. Míg az NFI hat, a független producerek tíz filmmel rukkoltak elő, előbbieket az új év első napjáig 561 277 néző, utóbbiakat 589 145 ember látta, tehát nézettségben is előny mutatható ki.
Rév még annyival egyértelműsítette a posztját, hogy nem a Filmlabor vagy az Archívum munkatársaira gondolt, hanem a filmügyi kormánybiztosra (vagyis Káel Csabára) és a döntőbizottság tagjaira.
Rév Marcellel korábban Enyedi Ildikó filmje, A feleségem története apropóján beszélgettünk, az interjúban szóba került többek között az Eufória című sorozat, amiért megkapta az Emmy-díjat, és az LMBTQ-fiatalok magyarországi helyzete és az SZFE-egyetemfoglalás is.