Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség
Az Emmy-díjas operatőr szerint az idei első munkahét kezdete tökéletes alkalom a lemondások beadására, már ami a filmügyi kormánybiztost és a döntőbizottság tagjait illeti.
Az Emmy-díjas operatőr szerint az idei első munkahét kezdete tökéletes alkalom a lemondások beadására, már ami a filmügyi kormánybiztost és a döntőbizottság tagjait illeti.
Az Emmy-díjas magyar operatőr közreműködésével készített klip az első, amelyet az énekesnő hetedik albumáról bemutattak.
A magyar operatőr nem először dolgozott világsztárokkal.
Az Eufória című sorozatban dolgoztak együtt.
Ismét világsztárral dolgozott Rév Marcell.
Zsinórban másodszor, a tavalyi jelölése után idén is Emmy-díjra jelölték az Eufória című amerikai sorozat operatőrét, a magyar Rév Marcellt.
Az idei Oscar-gálát Beyoncé performansza nyitotta meg egy teniszpályáról bejelentkezve. Az előadást a magyar operatőr, Rév Marcell rögzítette.
Nemrég indult el az Eufória című sorozat második évada, amiért korábban Emmy-díjra jelölték az évek óta Amerikában dolgozó Rév Marcell operatőrt. Szívesen hazajönne forgatni, de szerinte nem kapnak lehetőséget azok a magyar alkotók, akiknek nagyra tartja a munkáját. A sorozatot szerinte az "utca" imádja, a kritikákból viszont azt olvasta ki, hogy sokkal konzervatívabb lett az amerikai társadalom és ez az áramlat most a szélsőbaloldalról jön.
Megjelent a magyar operatőr által fényképezett Eufória második évadának előzetese: úgy tűnik, Zendaya nem volt sokáig tiszta.
Nő és férfi viszonyát feszegeti egy holland hajóskapitány és egy francia lány felkavaró házasságának analizálásával Füst Milán regénye, A feleségem története, amelyből elkészítette legújabb filmjét Enyedi Ildikó. Az operatőr Rév Marcell válaszolt a HVG kérdéseire.