Tech hvg.hu 2010. február. 22. 13:45

Legyőzhető az iPhone?

A Mobil Világkongresszus rengeteg újdonsággal és tanulsággal is szolgált. És persze díjakkal minden mennyiségben, hiszen nem is expó az, ahol nem osztanak díjakat legalább tíz-húsz kategóriában.

A barcelonai kiállításon szinte minden cég szerepelt kiállítóként vagy előadóként. Úgy tűnik, a gazdasági válság nincsen hatással a GSMA-ra (a rendezvény szervezőjére), a mobilpiac – ha érzi is a nehézségeket – továbbra is a figyelem középpontjában van. A kiállítás egyik fő témája természetesen a Windows Phone 7 és a körülötte zajló hype volt, ezen felül, mint minden évben, most is a díjátadások érdekelték a legtöbb látogatót. Hogy miképpen, kiderül a techline.hu cikkéből.

 

 

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.