Már a tizenhetedik században kép készült a terminátorról
Mégsem Galileo Galilei rajzolta meg a Hold első térképét, írja az angol csillagászati társaság szaklapjának februári száma. Az Astronomy of Geophysics cikkéből kiderül: Thomas Harriot matematikatanár Hollandiából kapott távcsövével vizsgálta több mint négy éven át az eget, a térkép pontossága pedig még mai szemmel vizsgálva is csodálatraméltó.
A múltra fényt derítő oxfordi történész, Allan Chapman kutatásai szerint Harriothoz 1609-ben került egy példány abból a teleszkópból, amit még 1608-ban találtak fel Hollandiában. A készüléket július 26-án fordította az égnek, ennek köszönhetően ő is volt az első ember, aki csillagászati objektumról készített rajzot azután, hogy teleszkóppal vizsgálta.
Nem Galileo volt az első © Lord Egremont |
Vázlatain jól látszik a Hold terminátora, azaz a határolóvonal, amely az égitest nappali és éjszakai részét választja el, de az olyan "tengereket", vasban gazdag, távolról sötétnek tűnő, a korai csillagászok által tévesen tengernek elképzelt területeket is pontosan ábrázolta, mint a Mare Crisium, a Mare Tranquilitatis vagy a Mare Foecunditatis.
Harriot több térképet is készített 1610 és 1613 között, időben előrehaladva pedig egyre részletesebb ábrázolásokról beszélhetünk, állítja Chapman. Az angol csillagász 1613-ra már két térképet is készített a Holdról, az égitest krátereit, ezek helyzetét meglepően pontosan ábrázolta. Mivel a korai teleszkópokkal egyszerre csak kis területeket lehetett belátni, Harriot munkája még tiszteletreméltóbb, főként, haszámításba vesszük, hogy több évtizednek kellett eltelnie mire jobb térképek készültek a Holdról.
Harriot neve azért ismeretlen, mert Galileitől eltérően nem publikálta rajzait - feltehetően azért, mert igen tehetős volt, nem volt úgy szüksége a pénzre, mint Galileinek. Galileo Galilei sokkal kevesebb pénzzel gazdálkodott, ezért inkább saját magának készített egy távcsövet, amivel aztán nem csupán a Holdat vizsgálta meg, hanem négy holdat is felfedezett a Jupiter körül.