2008. október. 14. 13:49 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 14. 13:50 Tech

„Könnyű kijátszani a szólásszabadság korlátozásait”

Könnyen kijátszhatóak a szólásszabadságot korlátozó rendszerek, a hatalom pedig néha több kárt okoz magának a korlátozásokkal, mint amennyi a haszna ezen - magyarázta számos példát felhozó előadásában Ethan Zuckerman, az amerikai Global Voices online hírfolyam képviselője az Internet Hungary konferencián, kedden Tihanyban.

Zuckerman szerint mindannyian kiadókká váltunk
© AP
A kilencvenes évek Malajziájának egyik, a hivatalos médiából külföldön működtetett honlapokra szorult ellenzéki vezetőjét később államfővé választották, a helyi parlament egyik tagja pedig bloggerként szerzett - később mandátumra váltott - országos ismertséget, Bahreinben a kormány azért gátolta meg egy internetes térképprogram elérését, mert azzal könnyűszerrel kideríthető volt: a kevés megművelhető föld nagyján palotakertek, nem pedig ültetvények vannak - sorolta.

"Demokratizáltuk mára az internetet: nem a tudósoké már, hanem mindenkié, akinek van közölnivalója" - jegyezte meg, azt vizionálva, hogy a nemsokára már nem a mobiltelefonokon, hanem online tárolt saját felvételekkel "mindannyian kiadókká válunk".

A kormányzat számára nemkívánatos tartalmakat kiszűrő "Kínai Nagy Tűzfal" példáját említve arról beszélt: mivel a világ legnépesebb államában nem gátolják a privát témák netes kitárgyalását, sok ottani fiataltól azt hallani, Kínában szabadabb a világháló-használat, mint például az Egyesült Államokban.

"A szólásszabadság nem garancia arra, hogy meg is hallgatnak bennünket" - jegyezte meg előadása végén Ethan Zuckerman.