Vállalkozás Mészáros Márton 2024. december. 20. 14:15

Mutatjuk, hogy december 24-én hol intézheti el az utolsó pillanatos vásárlást

Szenteste napján legfeljebb 14 óráig maradhatnak nyitva az üzletek, de több cég úgy döntött, hogy december 24-én már szabadnapot ad a dolgozóknak, ugyanakkor 23-án van, ahol meghosszabbított nyitvatartás várja a vásárlókat.

A kereskedelmi törvény legfeljebb 14 óráig engedélyezi az üzletek nyitva tartását szenteste, a nagy áruházláncok egy része azonban egyáltalán nem nyit ki december 24-én, míg egyes üzletekben délig vásárolhatunk.

A 14 órás kötelező bezárás alól kivételek a virág- és édességboltok, a benzinkutak és az ott működő üzletek, a vasúti és buszpályaudvaron, illetve repülőtéren található boltok, valamint a vendéglátó üzletek és szálláshelyek is. Nyitva tarthatnak emellett az éjjel-nappalik, valamint azok a trafikok, ahol a tulajdonos áll be a pult mögé.

Kiskereskedelmi láncok

December 25-én és 26-án, valamint az újév első napján minden áruházlánc zárva marad, 24-én és 31-én azonban dönthettek úgy, hogy kinyitnak, de nem minden üzlet élt a lehetőséggel.

Az ALDI üzletei egységesen 7 órakor nyitnak és 12 órakor zárnak december 24-én. Karácsony két napján zárva maradnak az üzletek, szilveszterkor pedig 7-től 16 óráig vásárolhatunk.

Az Auchan már november közepén bejelentette, hogy december 24-én kinyitja üzleteit, az boltonként eltérő lehet, hogy 6-kor vagy 7-kor, a záróra viszont egységesen délben lesz.

A CBA és a Príma hálózatába tartozó üzletek a cég a 24.hu-nak adott tájékoztatása szerint saját hatáskörben, a vásárlói igényekhez igazodva döntenek az ünnepi nyitvatartásukról.

Nem nyitnak ki 24-én a Lidl üzletei, 23-án ugyanakkor egészen 22 óráig vásárolhatunk a német kiskereskedelmi lánc boltjaiban.

Reviczky Zsolt

A korán kelők már reggel 5:30-tól vásárolhatnak a Metro üzleteiben mind szenteste, mind szilveszter napján, 24-én délig, 31-én pedig 14 óráig maradnak nyitva az üzletek.

A Penny üzletei hasonló módon december 24-én 12 óráig, december 31-én pedig 14 óráig lesznek nyitva.

A Spar és Interspar üzletek december 24-én egységesen délig lesznek nyitva. Szilveszterkor a Spar üzletei 14 órakor zárnak, az Interspar hipermarketek többsége azonban 16 óráig nyitva marad.

A Tesco áruházai egységesen szenteste 12 órakor, szilveszterkor pedig 18 órakor húzzák le a rolót.

Plázák

A plázák nagy része amíg lehet, nyitva marad karácsonykor és szilveszterkor is, az egyes üzletek nyitvatartása ugyanakkor ettől eltérhet.

Az Allee december 24-én és 31-én is 10 és 14 óra között lesz nyitva. Szenteste ugyanígy 10-től 14-ig nyit ki az Árkád is.

MTI / Nagy Zoltán

Az Arena Mall honlapján közölte, hogy szenteste 14 óráig nyitva tart, de számos üzlet, például a telekommunikációs cégek egységei már nem nyitnak ki a karácsony előtti napon. Hasonló nyitvatartásról számolt be a Mammut is.

A Westend december 24-én egészen 15 óráig nyitva marad, az üzletek azonban 14 órakor bezárnak, míg 31-én maga a pláza 18 óráig tart nyitva, a boltoknak viszont legkésőbb 16 órakor le kell húznia a rolót.

Ha az utolsó pillanatban szeretnénk beszerezni egy ajándékot, 14 óráig a Premier Outlet üzleteiben is lehetőségünk lesz erre december 24-én, de szilveszterkor is 31-ig maradhatnak nyitva az egyes boltok.

Délig tartanak nyitva a főváros piacai, azaz a Nagycsarnok, a Rákóczi téri Vásárcsarnok, a Batthyány téri Vásárcsarnok, a Fehérvári úti Vásárcsarnok, a Bosnyák téri Vásárcsarnok, a Kórház utca Vásárcsarnok, a Flórián téri Üzletközpont, a Nagysándor József utcai, Liget téri és Szentendrei úti üzletközpontok és a Tétényi úti Üzletközpont piaca és üzletei.

Ez a helyzet a többi üzlettel

A gyógyszertárak az ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot az ünnepek alatt az NNGYK információi szerint. Hogy pontosan mikor melyik patikához fordulhatunk, arról az OGYÉI honlapján találunk részletes tájékoztatást.

A posták mind szenteste, mind szilveszterkor legfeljebb 12 óráig tarthatnak nyitva, de legfeljebb 4 órára és legfeljebb délig nyitnak ki december 27-én és 28-án is.

Túry Gergely

A Jysk üzletei december 24-én már nem nyitnak ki, december 31-én azonban még délig vásárolhatunk náluk. Az OBI áruházai 24-én és 31-én is zárva maradnak, ahogyan a Praktiker üzletei sem nyitnak ki sem szenteste, sem szilveszterkor. 

A gyorséttermek közül a McDonald’s jelentette be, hogy december 24-én nem nyitnak ki az üzletei, az előző napi nyitvatartás szenteste legfeljebb hajnali 3 óráig tart. Kivételt jelent az Arena Mallban és az Alleeban található étterem, amelyek a plázával kötött szerződés miatt 24-én is kinyitnak.

Szabadnapot biztosít a dolgozóknak december 24-én a Rossmann drogérialánca is a cég tájékoztatása szerint, az üzletek ugyanakkor 23-án meghosszabbított nyitvatartással várják a vásárlókat a karácsony előtti utolsó munkanapon.

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2024. december. 20. 17:30

Kicsit kemény, nagyon elfogyott: mitől hungarikum a szaloncukor?

Karácsonyfára ma már csak a magyarok aggatnak pillangószerűen becsomagolt bonbont, az idáig vezető út azonban számos legendán és fenyőágon át vezetett. Hogyan tört be a piacra a Stühmer-féle cukkedli, és hogyan vált a karácsony igazi nemzeti sportjává a cukorkakeresés? Szaloncukor-történelem a nádméztől az üres papírig.