A mikrobiom azon mikrobák összessége, amelyek bennünk és rajtunk élnek. Van, hogy védenek minket, máskor kihasználnak bennünket. Bár a mikrobiom fogalmát az élőlényekkel kapcsolják össze, azonban az otthonoknak is megvan a saját mikrobiomjuk, amelynek jelentős hatása lehet az ott élők egészségére.
Ha azt hiszi, hogy csak családtagjaival, esetleg háziállataival osztja csak meg a lakását, akkor óriásit téved: több millió láthatatlan mikrobával is együtt él. Szóval nem csupán a szervezetünknek, hanem az otthonunknak is van saját mikrobiomja, amit beltéri mikrobiomként emlegetnek a szakemberek. Ez a beltéri mikrobiom baktériumok, gombák, vírusok és egyéb mikroorganizmusok bonyolult ökoszisztémája, amelyek azokon a helyeken fejlődnek, ahol élünk, dolgozunk és tanulunk – magyarázza Samuel J. White, a York St. Jonh egyetem docense a The Conversation hasábjain.
Az, hogy ez a mikrobiom milyen, egyáltalán nem mindegy, ugyanis a legújabb kutatások szerint a beltéri mikrobiom jelentős hatással lehet az egészségünkre, beleértve a légútjaink állapotát, az immunrendszerünk működését, sőt még a mentális jólétünket is befolyásolhatja.
Az, hogy egy-egy lakás mikrobiomja milyen összetételű, elsősorban a lakóktól függ. A főzés vagy a takarítás rendszeressége, illetve a kisállatok is alakíthatják a környező mikrobák közösségét. De például az épületek tervezése és üzemeltetése is beleszólhat abba, hogy milyen mikrobák szaporodnak a beltérben, ugyanis a szellőztető rendszer típusa, a természetes fény jelenléte és a felhasznált építőanyagok is elősegíthetik vagy gátolhatják bizonyos mikrobák növekedését.
Kérdés ezek után, milyen hatása lehet a beltéri mikrobiomnak az egészségünkre. Akárcsak a szervezetünkben élők esetében, a környezetünkbe található mikrobáknak is lehetnek pozitív vagy negatív hatásai. A legkedvezőbb hatás talán az, hogy a különféle mikrobáknak való kitettség erősítheti az immunrendszert, különösen gyermekkorban. Csökkentheti bizonyos allergiák és autoimmun betegségek kialakulásának valószínűségét. Erősítheti az immunrendszert az olyan gyakori légúti megbetegedésekkel szemben is, mint a megfázás, az influenza és a hörghurut.
Azonban az éremnek van egy másik oldala is. A rossz szellőztetésű és magas páratartalmú lakásokban könnyen szaporodnak a kórokozók. A nedves falak és a penész jelenléte légúti problémákhoz, asztmához és allergiákhoz vezethet. A rossz szellőzés pedig lehetővé teheti a gyakori légúti betegségek – így például az influenza vagy a Covid – gyors terjedését is. Gondot jelenthet az antimikrobiális tisztítószerek beltéri használata is, ugyanis hozzájárulhat az antibiotikum-rezisztens baktériumok szaporodásához, ami jelentős közegészségügyi kockázatot jelent.
A legújabb kutatási eredmények szerint a beltéri mikrobiom a mentális egészségre is hatással lehet. A városi életet összefüggésbe hozták a mentális egészségügyi problémák – például a depresszió – fokozott kockázatával. A magyarázat e mögött az, hogy A városban élők kevesebb mikrobafajnak vannak kitéve, mint a vidékiek. Ez végső soron azt eredményezheti, hogy kevésbé változatos lesz a bélmikrobiom, ami megzavarhatja a bélrendszer és az agy közötti kommunikációt, és ezzel hozzájárul a mentális zavarokhoz.
Miután egyre jobban ismert a mikrobiom egészségre gyakorolt hatása, egyre jobban előtérbe kerül a mikrobaközösségek szándékos alakítása úgy, hogy elősegítsék a jólétet. Az épületeket például úgy lehetne megtervezni, hogy azok természetesen támogassák az egészséges mikrobiomát. Ez történhet természetes anyagok, például hasznos mikrobákat hordozó fa felhasználásával, vagy olyan szellőzőrendszerek kialakításával, amelyek növelik a mikrobiális sokszínűséget.
De másféleképpen is lehet optimalizálni a beltéri biomot, például változatos növényi és mikrobiális élettel telt „élő falakkal”, vagy hasznos baktériumspórákba ágyazott építőanyagok felhasználásával. A szobanövények is hozzájárulhatnak az egészségesebb mikrobiális környezethez, ugyanis nem csupán a levegőt tisztítják, hanem különféle mikrobaközösségeket is kialakítanak a beltérben.
Ugyancsak ígéretes stratégia a probiotikumok használata. Ezúttal nem a szájon át szedhető tablettákra gondolunk, hanem például olyan probiotikus tisztítószerekre, amelyek a környezetbe juttatják a jótékony mikrobákat, és megsemmisítik a kórokozókat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.