Tech HVG 2024. december. 20. 13:03

Megcsinálták a mesterséges orrot, azonnal megmondja, hogy amerikai vagy skót whisky van-e előtte

Német kutatók szerint a jövőben könnyebb lehet a hamis áruk azonosítása azzal a mesterséges intelligenciával, ami képes elemezni az italok aromáját a molekuláris összetételük alapján.

A külső szemlélő számára mindig vicces azt látni, ahogyan emberek hosszú perceken át képesek kóstolgatni egy italt, hogy aztán megállapítsák róla, hogy az szűzlányok által készített tölgyfahordóban érett meg. Vagy nem. Valójában azonban egy nagyon nehéz feladatról van szó, a kémiai összetevők ugyanis felerősítik, de az is lehet, hogy elnyomják egymást az ízlelés/szaglás közben, így alakítva ki az adott ital ízét, illatát – vagyis az aromáját.

Ez lehet az a feladat, amit hamarosan a mesterséges intelligencia végezhet el. A németországi Fraunhofer Intézet kutatói ugyanis egy olyan mesterséges intelligenciát fejlesztettek ki, ami képes megjósolni egy whisky jegyeit, valamint megmondani, hogy az adott ital az Egyesült Államokban vagy Skóciában készült-e.

A The Guardian beszámolója szerint a mostani munka egy újabb lépést jelent az automatizált rendszerek felé, amelyek képesek megjósolni a whisky összetett aromáját az ital molekuláris felépítése alapján. Andreas Grasskamp, a kutatás vezetője szerint a kifejlesztett MI nagyon konzisztens, míg az ember döntését szubjektív érzések is befolyásolják. A szakember szerint ugyanakkor nem az emberi orrot akarják kiváltani a megoldással, hanem támogatni szeretnék a döntéshozatalt.

Az Oreo gyártója mesterséges intelligenciával ötletel az új recepteken

Úgy tűnik, az élelmiszeriparba is begyűrűzik a mesterséges intelligencia, ugyanis az egyik nagy édességgyártó is kifejlesztett egy eszközt, mellyel egyszerűbbé válik az új termékek fejlesztése.

A fejlesztéshez 16 amerikai és skót whisky kémiai összetételét és aromáit szerezték be egy 11 fős szakértői testülettől. Az információt arra használták fel, hogy betanítsák az MI-t, hogy megjósolják az öt fő aromát és az italok származását a molekuláris összetevőik alapján. Az egyik ilyen algoritmus több mint 90 százalékos pontossággal különböztette meg az amerikai és a skót italokat. Átlagosan is elmondható, hogy az MI pontosabban és következetesebben azonosította minden egyes whisky öt legerősebb jegyét, mint a szakértői testület bármelyik tagja. A kutatás eredményét a Communications Chemistry tudományos lapban tették közzé.

A megállapítás szerint a mentol és a citronellol vegyületek segítettek azonosítani az amerikai whiskyket, amelyek illata leginkább karamelles volt. Ezzel szemben a skót italánál például a heptánsav játszott fontos szerepet abban, hogy füstös vagy gyógynövényes aromát azonosítsanak.

A szakemberek szerint a fejlesztés a jövőben segítheti majd például a hamis áruk kiszűrését.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2024. december. 20. 17:30

Kicsit kemény, nagyon elfogyott: mitől hungarikum a szaloncukor?

Karácsonyfára ma már csak a magyarok aggatnak pillangószerűen becsomagolt bonbont, az idáig vezető út azonban számos legendán és fenyőágon át vezetett. Hogyan tört be a piacra a Stühmer-féle cukkedli, és hogyan vált a karácsony igazi nemzeti sportjává a cukorkakeresés? Szaloncukor-történelem a nádméztől az üres papírig.