Nem élt panasszal a gyanúsítás ellen a lemondott fideszes EP-képviselő.
Megtagadta a vallomást csütörtöki rendőrségi kihallgatása során a Fidesz nemrég lemondott európai parlamenti képviselője, Győrffy Balázs, aki augusztusban egy nőt és két férfit bántalmazott részegen egy Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen – írja a 24.hu. A lapnak a Fővárosi Főügyészség szóvivője árulta el, hogy a politikus nem élt panasszal a gyanúsítás ellen, de vallomást egyelőre nem tett.
Győrffyt csütörtökön súlyos testi sértés és kétrendbeli könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A lap információi szerint a nő orra eltört a bántalmazás során. A rendőrség végül közel négy hónappal a történtek után gyanúsította meg a politikust.
Győrffy Balázs fideszes képviselő augusztus 23-án reggel mondott le váratlanul az EP-mandátumáról. Erről szóló posztjában jelezte, azért távozik, mert az éjszaka során részegen bántalmazott egy nőt. Az később derült ki, hogy egy szórakozóhelyen szólalkozhatott össze valakivel, akit megütött. „Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt” – írta akkor. A politikus a történtek után visszavonult a közélettől, kilépett a Fidesz–KDNP-ből, valamint lemondott a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is.
Arról, hogy ki is pontosan Győrffy, az alábbi cikkünkben írtunk bővebben: