Autóelektronikával erősít a legnagyobb fogyasztói elektronikai kiállítás
A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítása, a 2008-as Nemzetközi Consumer Electronics Show (CES®) ad otthont a legújabb autóelektronikai újdonságoknak. A kiállítás legnagyobb szenzációi várhatóan a BMW Sauber Forma 1 csapatának bemutatója, a BMW és az Intel új kezdeményezése, valamint a General Motors elnök-vezérigazgatója, Rick Wagoner előadása lesz.
2007-ben az LCD és plazmatévék uralták a CES-t © AP |
„A CES a világ egyik legnagyobb szakmai kiállítása, amelyen több mint 230 kiállító közel 18 600 négyzetméteren mutatja be autóelektronikai eszközeit” – mondta Karen Chupka, a Szórakoztató Elektronikai Szövetség (CEA®) rendezvény- és konferenciaszervezésért felelős alelnöke, és egyben a Nemzetközi CES kiállítás szervezője. „A 2008-as kiállításon lesz a CES történetének eddigi első autóipari vitaindító előadása, de emellett szervezünk technológiai konferenciákat, és különböző partnerprogramokat is.”
Valószínűleg a kiállítás egyik legvonzóbb eleme lesz a BMW Sauber F1 csapat Pit Lane Park bemutatója, amely egyben az első amerikai bemutató is, és amely révén az érdeklődők közelebb kerülhetnek a Forma-1-es autókhoz. Az érdeklődők egy 90 méter hosszú nyomvonalon kísérhetik figyelemmel a BMW Sauber F1 és Formula BMW autóinak versenyét és egy kaszkadőr bemutatót. Az érdeklődők kérdéseire a Forma-1 csapatok szakemberei válaszolnak.
Emellett azonban több mint 20 különböző téma szerint felosztott zónában ismerkedhetnek a látogatók a legújabb fejlesztésekkel. Ezek közül is kiemelkednek majd például a személyre szabott, mobilról elérhető helyszínfüggő szolgáltatások (LBS – Location Based Services), az IP-alapú telefonszolgáltatások legújabb vívmányai, autós kommunikációs és biztonsági rendszerek (ütközési riasztás, sávtartó-automatika, stb.),
A CES kiállítás kiemelt autóelektronikai kiállítói: Alpine Electronics, Clarion Corp. of America, Delphi, Eclipse, Directed Electronics Inc., JVC, Kenwood, Mitek Corp, Sirius Satellite Radio, THX, TomTom és XM Radio. Mint a korábbi években, a Las Vegas Convention Center (LVCC) északi csarnoka teljes egészében az autóelektronikai kiállítóknak, valamint a mobil kiállítók többségének ad otthont.