2007. január. 30. 10:55 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 31. 10:17 Tech

Már kapható a Windows Vista

Bill Gates, a Microsoft amerikai szoftvergyártó óriáscég alapító-elnöke útjára indította a cég legújabb operációs rendszere, a Windows Vista régóta halogatott kiskereskedelmi forgalmazását.

Az új-zélandi Graham Saywell az
első Vista vásárló a világon
© AP
Az árusítást helyi idő szerint hétfő délután New Yorkban, ünnepélyes keretek között indították útjára; a program hétfő éjféltől világszerte hozzáférhető a vásárlók számára. (A cég magyarországi leányvállalatának korábbi közlése szerint a termék magyar nyelvű változata március közepére várható.)
 
A Vista előállításával a Microsoft öt éve először teljesen megújította operációs rendszerét, amely a világ személyi számítógépeinek több mint 90 százalékán fut. Az új termék, amely a Windows XP operációs rendszert váltja fel, most először az interneten keresztül is elérhető. Működtetése mindazonáltal meglehetősen nagy memóriát, azaz korszerű számítógépet igényel.
 
A Vista a bevezetés első évében több mint 100 millió számítógépre kerülhet fel a világon. Az új operációs rendszer a vállalati ügyfelek számára tavaly november végétől már elérhető volt.