Itthon Serdült Viktória 2025. január. 06. 17:56

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Serdült Viktória
Szerzőnk Serdült Viktória

Megengedhetetlennek tartják, hogy Varga Zs. András kiszivárgott újévi köszöntőjében „az övétől eltérő álláspontot vallókkal szemben szankciót helyez kilátásba”. Emellett azt is szeretnék tudni, a Kúria milyen megállapodásokat kötött az igazságügyi kormányzattal a béremelés megvalósulása érdekében. 

Határozottan visszautasítja az Országos Bírói Tanács (OBT), hogy a Kúria elnöke újévi köszöntőjében elítélte a kormánnyal kötött alkut kritizáló bírákat. Az OBT közleményében azt is megengedhetetlennek tartja, hogy Varga Zs. András levelében „az övétől eltérő álláspontot vallókkal szemben szankciót helyez kilátásba”.

„Az OBT korábban és a jelenben is elkötelezett a szabad véleménynyilvánítás mellett, még akkor is, ha ennek kapcsán a tevékenységével összefüggő kritika fogalmazódik meg” – írták.

Mint a hvg.hu is megírta, a történet előzménye, hogy a Kúria elnöke az új év alkalmából hosszú köszöntőt írt munkatársainak. Ebben nemcsak az elmúlt évet, valamint a bírák illetményemelését értékeli, hanem azt is elismeri, hogy a kúriai bírók kiemelt bánásmódban részesültek (vagyis nagyobb fizetésemelést kaptak) a kormánytól, méghozzá megfogalmazása szerint „nem ingyen”.  Varga Zs. úgy fogalmazott, a kúriai bírák új illetményrendszere ahhoz az Alaptörvényen alapuló kizárólagos feladathoz és felelősséghez igazodik, amely szerint a Kúria őrködik Magyarország összes bírósága jogalkalmazásának egységessége felett.

Ennek előzménye, hogy egy utolsó pillanatban benyújtott kormánypárti bizottsági módosító javaslatnak megfelelően a Kúria bíróit kivették a többi bíróra vonatkozó bértábla alól, és a Kúria elnökének az illetményéhez kötötték a fizetésüket. (Ehhez a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényt módosították, amelyet február 19-étől kell alkalmazni, január 1-re visszamenőlegesen.)

Két változat, több részlet

Később az is kiderült, hogy az újévi köszöntőnek két változata volt, az egyiket az összes munkatárs, a másikat pedig csak a kúriai bírák kapták meg, ez utóbbiban az elnök még keményebben fogalmazott. A levél hosszú változatát a 444.hu mellett a hvg.hu is látta, ebben a Kúria elnöke azokról ír hosszan, akik kritizálták a kormánnyal kötött négyoldalú megállapodást. Az alku ellen egyébként több mint ezer bíró és igazságügyi alkalmazott emelte fel a szavát a Magyar Bírói Egyesület honlapján, sőt következő ülésén már maga az OBT is felülvizsgálná azt.

Varga Zs. a kúriai bíráknak mégis úgy fogalmazott, nem segített az ügynek, hogy néhányan meginogtak.  „Remélem, hogy ezt nem annak biztos tudatában tették, hogy maguk – a Kúria részeként – nem kockáztatnak semmit” – írta.

Ezután azonban határozottan elítéli azokat, akik szerinte ártani akartak a szervezetnek.

„Más a helyzet azokkal – szerencsére kevesen vannak – akikről tudjuk, hogy nem félreértés miatt vagy pillanatnyi felindulásból, hanem szándékosan, tudva és akarva cselekedtek. Miután a nyilvánosságot telekürtölték valótlanságokkal, akár arra is hajlandóak voltak, hogy a valóságos utcán tegyék nevetségessé a bírói hivatást vagy közreműködtek abban, hogy egy magát bíróságnak tekintő formáció vezetőjeként intézményesen lépjenek ki a bírósági szerepből. Ártani próbáltak a Kúriának – bár ez nem volt valós veszély –, és még inkább ártani próbáltak – ez viszont valós veszéllyel járt – Magyarország bíróságaink. Igyekszünk majd helyrehozni ezt is” – írta Varga Zs. András.

Mi történt a háttérben?

A levél egy másik érdekessége, hogy abban az elnök arra utal, hogy a Kúria képviselői egyeztettek a kormánypárti javaslat parlamenti elfogadtatásával kapcsolatban.

„Nemcsak a saját érdekeinkkel törődtünk, hanem egészen az Országgyűlés döntéséig dolgoztunk azért, hogy minden bíró és minden munkatársunk a lehető legelőnyösebb helyzetbe kerüljön” – tette hozzá, bár az nem derül ki, hogy a Kúria képviselői pontosan kivel és milyen eljárásban egyeztettek.

Erről az OBT közleménye azt írja: kérik, hogy e megállapodásokat a levélben említett transzparencia megvalósulása érdekében a Kúria hozza nyilvánosságra.

A Kúria és a bírók véleménynyilvánításának szabadsága tavaly egy másik üggyel is bekerült a hírekbe. Lapunk írta meg, hogy Kovács András kúriai tanácselnök beperelte munkahelyét, miután Varga Zs. András, a Kúria elnöke két évre eltiltotta munkaköre gyakorlásától. A koncentrált támadássorozat azután indult, hogy Kovács András egy tanulmányában a kúriai bírák függetlenségével kapcsolatos kérdéseket feszegetett. Ügyével párhuzamosan azonnali hatállyal elbocsátottak egy elismert kúriai főtanácsadót, miután Varga Zs. András elnök neki tulajdonított egy Kúriával kapcsolatos kritikai véleményt.

Hirdetés