2007. január. 29. 10:42 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 29. 10:43 Tech

Hétezer kilométerrel lesz rövidebb a New York – Tokió út

A legutóbbi kutatások szerint ha a mai ütemben folytatódik a globális felmelegedés, az Északi-sark jege annyira megolvad, hogy a híres-hírhedt Északnyugati Átjáró akadálytalanul hajózható lesz és ezzel 7 ezer kilométerrel megrövidül a New York és Tokió közötti út.

Az Északnyugati Átjáró évszázadokon át vonzotta a felfedezőket. Hajóik azonban rendre a jég fogságába estek. A XVII. században például Henry Huston két évig bolyongott a jéghegyek között anélkül, hogy sikerült volna átvezető utat találnia. A fellázadt legénység fiaival és a hozzá hű matrózokkal együtt otthagyta egy sodródó mentőcsónakon. A XIX. században Sir John Franklin kétszer is megkísérelte az átkelést. Ott halt meg 129 emberével együtt - idézte fel a Corriere della Sera című olasz napilap.
 
Néhány évtizeddel ezelőtt néhány amerikai tartályhajónak és szovjet atomjégtörőnek sikerült áttörnie, de a rendszeres hajózás, különösen télen, ezzel sem lett még kifizetődő.
 
A globális felmelegedés azonban, úgy tűnik, gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. Az olaj- és gázkitermelő társaságok már izgatottan várják, mikor válik rentábilissá a kutatás. A még fel nem tárt tartalékok egynegyede állítólag ebben a zónában van. Eddig öt ország: az USA, Kanada, Oroszország, Dánia és Norvégia tartott rá igényt. Újabban jelentkezett Svédország és Izland is. A már régen elkezdődött vita várhatóan élesedni fog közöttük.
 
A globális felmelegedés következménye miatt a legboldogabb egyelőre Pat Broe denveri vállalkozó, aki a kanadai kormánytól megszerezte a Hudson-öbölben lévő Churchill kikötő fejlesztésének jogait, jelképes összegért: 7 dollárért. A kikötő a normális hajóforgalom beindulása után az áthaladó hajók számára rendkívül fontossá válik. Broe 100 millió dollárt meghaladó üzletet lát benne.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.