2006. december. 14. 12:31 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. december. 14. 12:31 Tech

Jövőre tetőzhet a bloghasználat

A Gartner elemzői szerint 2007 lesz az év, amikor az online naplók használatának mértéke eléri a csúcsát.

1,3 millió bejegyzés naponta
© sxc.hu
A BBC weboldalán megjelent cikk tanúsága szerint az elemzőcég szakértői szerint a jövő év során körülbelül százmillió körül lesz majd az aktív blogok száma. A Gartner felhívta rá a figyelmet, hogy eddig mintegy kétszázmillióan indítottak webnaplót, amelyet aztán magukra hagytak.

A vállalat ezen kívül tíz további jóslatot is közzé tett, köztük azhokat az állításokat, melyek szerint a Vista lesz az utolsó Windows változat, illetve, hogy a személyi számítógépek ára a felére esik vissza 2010-re.

Daryl Plummer elemző szerint a bloghasználat mértéke azért éri el a maximumát, mert mostanra azok az emberek, akik eljátszottak egy webnapló indításának a gondolatával, már megtették az ehhez szükséges lépéseket. Közülük azok, akik örömüket lelik az írásban, megtartják blogjaikat, míg a többiek ráunnak és törlik, vagy magára hagyják egykori naplójukat.

“Rengetegen fellelkesedtek ettől az új jelenségtől” – magyarázta Plummer a BBC-nek adott nyilatkozatában. “Aztán sokan közülük meg is unták az egészet. Eleinte mindenki úgy gondolja, hogy szeretné a véleményét megosztani a világgal, majd amikor már ott “állnak” a közönség előtt, akkor jönnek rá, hogy nem is feltétlenül vágynak az efajta nyilvánosságra.”

A Technorati blogokat figyelő cég szerint csak az utóbbi hónap során napi 100 000 blogot hoztak létre, s 1,3 millió bejegyzés született világszerte. A statisztikák szerint a Technorati által figyelemmel kísért több mint 57 millió blog közül 55 százalék minősül aktívnak, ami azt jelenti, hogy ezeket legalább háromhavonta frissítik tulajdonosaik.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.