Három erős ráutaló jel, hogy feleslegesen strapálod magad az online társkeresőn.
Egy 2019-es magyar kutatás szerint a megkérdezettek 46 százaléka használt már valamilyen társkeresőt, és ez még a randiappok aranykora előtt volt. 2023-ban az Egyesült Királyságban minden tizedik felnőtt használt online társkeresőket – írja a BBC. Sokan azért regisztrálnak, mert azt gondolják, így könnyű dolguk lesz, pedig már az üzengetés is problémát okozhat. A Business Insidernek Logan Ury, a Hinge randiapp párkapcsolati tudományokért felelős igazgatója beszélt arról, mi is az online testbeszéd, és hogyan igazodhatnak el benne könnyen a felhasználók.
A Hinge felhasználói körében végzett felmérés szerint a Z-generáció tagjai nagymértékben támaszkodnak az online testbeszédre. Könnyen megértik, ha valaki nem érdeklődik irántuk, még akkor is, ha a másik fél mindig válaszol az üzenetekre.
Mire figyeljünk tehát, melyek azok az intő jelek, amelyek arra utalnak, hogy a kiszemelt partnert nem igazán foglalkoztatjuk?
1. Mindig válaszol, de nem következetesen
A vizsgált tizenötezer Hinge-felhasználó üzenetváltásai alapján látszik: ha valaki 24 órán belül válaszol az üzenetekre, 44 százalékkal valószínűbb, hogy a párja is folytatni fogja a beszélgetést. A felhasználók 76 százaléka vár folyamatos üzenetváltást: ha valaki egyik nap folyamatosan ír, aztán eltűnik egy hétre, hamar elveszíti a „párja” érdeklődését.
Ury tehát azt tanácsolja, hogy ne késleltessük szándékosan az üzeneteket, és óva int a játszmázástól.
2. Nem kiegyensúlyozottak az üzenetbuborékok
Nem csak az időzítés számít, fontos, hogy a kérdésekre olyan válaszokat adjunk, amik továbblendítik a beszélgetést. A double texting is kerülendő, vagyis ne küldjünk több üzenetet, amíg a beszélgetőpartner nem válaszolt az előzőre. Ha valakit folyamatosan üzenetekkel bombázunk, biztos, hogy hamar elveszíti az érdeklődését, és csak egy-két szavas válaszokat küld majd.
3. A másik fél „rossz” a chatelésben, de máshogy sem próbál kapcsolódni
Van, aki azt állítja, hogy nagyon rossz írásban, személyesen viszont egyenesen lehengerlő – na, ilyenkor érdemes gyanakodni. Ha nem kezdeményez például telefonhívást vagy személyes találkozót, nem biztos, hogy igazat mond.
Beszéljünk nyíltan a kommunikációs nehézségekről, tegyük nyilvánvalóvá, ha például munka közben nem vagyunk elérhetők – tanácsolja ebben a témában Ury. Hozzáteszi, érdemes minél előbb találkozót kezdeményezni, hiszen nem biztos, hogy a chatelés közben megmutatkozik a „pár” igazi személyisége.
Ez utóbbihoz érdemes hozzátenni, hogy a nők számára sokkal kockázatosabb egy-egy személyes találkozó. Bizonyos országokban a Tinder új funkcióval bővült, és lehetővé teszi, hogy a felhasználók ellenőrizzék, hogy a potenciális partner ellen adtak-e ki körözést, vagy szerepel-e a szexuális bántalmazók listáján. Az első találkozók előtt érdemes szólni a barátoknak, elmondani, hová megyünk randizni, átküldeni az illető profilját, és megosztani a helyzetünket.
Nyitókép: Facebook/CollegeHumor