2006. december. 07. 07:00
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2006. december. 07. 10:07
Tech
A sportolók meze jeleníti meg a pontokat a jövőben
Egy újfajta, elektrolumineszcens kijelzőkkel felszerelt kosaras mezt kezdenek nemsokára tesztelni Ausztráliában. A sportruházat lehetővé teszi, hogy megjelenítsék rajta az adott játékos dobott pontjait, s személyi hibáinak számát is.
Statisztikák a mezen: a jövő sportruházata © University of Sydney |
Az egyszerű, színezett kijelzőpaneleket hozzáerősítik a mezhez, illetve egy apró, iPod-méretű számítógéphez, amit a játékosok testéhez szíjaznak. Ezek a számítógépek drótnélküli kapcsolaton keresztül kommunikálnak a központi irányítórendszerrel, amely nyilvántartja az összes fontosabb statisztikát a meccs során.
„A sportmezek már így is vizuális információt közvetítenek” – nyilatkozta a New Scientistnek Mitchell Page, aki a University of Sydney kutatójaként részt vett a rendszer kifejlesztésében. „A már meglévő modelleket akartuk fejleszteni, hogy még több adatot közölni tudjanak, például egy játékos statisztikáit és teljesítményét.”
A TeamAwear nevet viselő rendszert eddig csupán kétszer két személyes csapatok, bírák, edzők és kis létszámú közönség előtt tesztelték. A mez oldalán felfutó lumineszkáló csíkok jelzik a játékosok által dobott pontokat, míg a vállukon látható vonalak az ellenük elkövetett személyi hibák számát. A mellkasi részen található panel mutatja a mérkőzésből, illetve a támadóidőből hátralévő másodperceket, a háton lévő részen pedig az látható, hogy melyik csapat áll nyerésre.
„Az eredmények nagyon pozitívak voltak” – tette hozzá Page. „Úgy találtuk, hogy a nézők jártak a legjobban, ugyanis sokkal jobban tudták követni, ezáltal jobban élvezték a mérkőzést. A tévénézőket egy csomó grafikon és számadat segíti, ezt szerettük volna közelebb hozni a helyszíni drukkerekhez.”
A szakember szerint a játékosoknak is segítséget nyújtott a mez, ugyanis a jelzések alapján könnyebben felmérték, mikor kell agresszívabban, vagy visszafogottabban játszani.
A TeamAwear várhatóan nem csak a kosarasok számára lesz elérhető, azonban ezt a sportágat választották a teszteléshez, mert a játékosokra vonatkozó információk, illetve a meccs állása gyakran változik. Page szerint azonban a labdarúgás, az amerikai futball, a röplabda, a krikett és a boksz is profitálhat a fejlesztésből.
A kutatók most azon dolgoznak, hogy a rendszer lelkét képező kisméretű számítógépeket teljesen a mezbe integrálják. A további tesztek során hivatásos sportolókból álló csapatok találkozóin szeretnék folytatni a teszteket.
Tech
Panoráma
2005. július. 26. 12:24
Egy új eljárással leleplezésükhöz kivilágítják a kórokozókat
Tech
MTI
2006. november. 15. 16:11
Zöldessárgán világíthatnak a doppingolók
Tech
MTI
2006. április. 26. 14:37