Egy új eljárással leleplezésükhöz kivilágítják a kórokozókat
Egyetlen perc alatt kimutatható a bakteriális fertőzés, és a kórokozó is azonosítható két perc, de legfeljebb hat óra alatt a szentpétervári Lumtek vállalat most bemutatott készülék és reagens együttesével.
A fertőzöttséget eddig rendszerint a kórokozók kitenyésztésével állapították meg, ami több napot vett igénybe, s még az amerikai Cornell egyetem kutatói által minap bejelentett új eljárás is fél órát vesz igénybe.
Az új diagnosztikai eljárást a moszkvai Lomonoszov egyetem vegyészei fejlesztették ki, és a műszerek most elkészült kísérleti szériáját a szentpétervári szervátültető kutatóközpontban (MZRF) üzemi körülmények között tesztelik.
Az élő szervezetek energiatároló molekuláit (ATP) először a mikrobák sejtfalának roncsolásával oldatba kell vinni. Ezután az oldathoz luciferase enzimet adva a folyadék annál jobban világít, minél több élő sejt, mikroorganizmus van benne. A reagensként használt luciferase enzimet nem szentjánosbogárból, hanem genetikailag módosított kóli-baktériumból, Luciola mingrelica-ból állítják elő.
Az eljárás legnagyobb előnye a gyorsaság. Egy ATP-mérés 1 perc alatt elvégezhető, de ha pontosan azonosítani akarják a kórokozót, a minta előkészítéséhez szükséges idő miatt az eljárás tovább tart: legalább 2 perc, maximum 6 óra kell hozzá.
Az új módszernél csak akkor kell kitenyésztéshez folyamodni, ha a helyiségben nagyon kevés a mikroba, de 6 óra ilyenkor is elegendő. A biolumineszcenciás vizsgálat nem csak tizedére csökkenti a vizsgálati időt, hanem sokkal kevesebb munkával jár, és olcsóbb is.
A kísérleti sorozatban már kapható baktérium gyorsteszttel a szentpétervári szervátültető kutatóközpontban (MZRF) a kórtermeket, a személyzetet, a műtőket és az orvosi berendezések sterilitását ellenőrzik, de élelmiszerek fertőzöttségét is ki lehet vele mutatni.
A reagenseket külön is árusító Lumtek vállalat számos innovációs díjat nyert Oroszországban. Következő céljuk az, hogy szabványos (GOSzT) vizsgálatként is elfogadtassák eljárásukat.