Baktériumok miatt vontak ki egy ásványvizet a forgalomból
Leállította a Perla (Kovászna Gyöngye) elnevezésű ásványvíz palackozását a Vitarom Impex romániai vállalat, miután a laboratóriumi ellenőrzések baktériumok jelenlétét mutatták ki a borvízben.
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal azt követően kezdett vizsgálódni az ügyben, hogy fogyasztói panaszra az ország különböző településein már betiltották a kovásznai forrásból származó borvíz (ásványvíz) forgalmazását.
Az erdélyi Krónika szerint a háromszéki fogyasztóvédők arra a kérdésre keresték a választ: vajon a iasi és bukaresti elemzések során az ásványvízben kimutatott baktériumok a forrásból erednek-e, vagy csak bizonyos tétel volt fertőzött. Rodica Gazdac, a megyei fogyasztóvédelmi hivatal igazgatóhelyettese a lapnak elmondta: szigorúan ellenőrzik, hogy a pillepalackos és üveges ásványvizet valóban kivonták-e a kereskedők a forgalomból.
A Vitarom Impex palackozó közleménye szerint viszont az ásványvíz minőségét az év eleji laboratóriumi mérések szavatolják. A hírek szerint azonban időközben arra is fény derült, hogy a palackozónak nincs meg minden szükséges engedélye, sőt jogtalanul tüntette fel a címkén a "természetes ásványvíz" megnevezést is.