Zöldessárgán világíthatnak a doppingolók
A doppingoló sportolók eztán egykönnyen zöldes fényben kezdhetnek világítani: leleplezésükre két német orvos fondorlatos és látványos módszert dolgozott ki.
A luciferase segít a csalók leleplezésében. |
Dr. Sabine Daufeldt és Dr. Axel Alléra beültette a luciferase gént emberi prosztata sejtekbe. Ha ezek a sejtek olyan anyaggal lépnek kapcsolatba, amely férfi nemi hormonként működik, akkor zöldessárgán világítani kezdenek. Ez az anyag lehet a természetes tesztoszteron, de lehet újfajta doppingszer is, vagy más vegyszer, nyilatkozta a Die Welt című lapnak Dr. Alléra.
Az újság online változata beszámolt arról, hogy doppingellenőrök eddig mindig a fejlesztők mögött jártak: módszereikkel a már ismert szereket tudták csak leleplezni. Az új eljárás másként működik, hiszen mindegy, hogy molekuláris szinten hogy néz ki egy anyag, kicsi, nagy, gyűrű formájú, vagy más alakú. Azzal, hogy a sejtek zöldessárga fényt bocsátanak ki, igazolják, hogy a tesztelt anyag úgy hat, mint egy szteroid, még akkor is, ha vegyi összetételét tekintve nem az. A fény annál erősebb, minél nagyobb a vizsgált anyag hormonális hatása.
"Ez a fiziológiai bizonyítási eljárás jelentősen bővíti a diagnosztizálás lehetőségeit", - nyilatkozta Dr. Sabine Daufeldt. A módszer azonban másra is jó, például a változó korban lévő nőknél meg lehet határozni vele a hormon-aktivitást, ami abban segítheti az orvosokat, hogy mennyi hormonpreparátumot írjanak fel a depresszióval, fejfájással, hőhullámmal küzdő pácienseknek.
Ezen kívül a sztero-ellenőrzés, hogy az állatoknak adott, növekedést serkentő hormonokat kimutassa. Tavaly már felhasználták a szentjánosbogárban lévő enzimet arra, hogy "kivilágítsák" a korokozókat. Egy perc alatt kimutatható a bakteriális fertőzés, és a kórokozó is azonosítható két perc, de legfeljebb hat óra. A módszer akkor is hasonló volt, az orosz kutatók a vizsgált mintához a szentjánosbogár enzimjéből adtak, amely az élő szervezetek - ebben az esetben a baktériumok - energiatároló komponenséhez kötődve világítani kezdett: a tejben, fagylaltban vagy a kórházi szobák falán világítóvá tett mikrobákat szinte meg lehetett számolni