2006. június. 01. 10:35 Utolsó frissítés: 2006. június. 01. 10:24 Tech

Teljesen környezetbarát tudományos állomás az Antarktiszon

Teljesen „bio”, azaz környezetbarát kutatóbázist hoz létre az Antarktiszon Belgium: a tudományos állomás csak megújuló energiaforrásokat használ működéséhez, a keletkező hulladékot pedig újra feldolgozzák – ismertették a terveket szerdán Brüsszelben.

Belgium 2004-ben döntött arról, hogy újra megjelenik a fehér kontinensen (ugyanis 1957-től tíz éven át már volt ott egy belga bázis, amit azután pénzhiány miatt feladtak.) A tervek szerint az új kutatóállomást 2008 elejére építik meg 6,4 millió eurós költséggel a partvidéktől 200 kilométerre, az Antarktisz belsejében. A szükséges energiát napelemtáblák és szélerőművek biztosítanák, s a kutatók (az épületegyüttes egyszerre maximum 20 embert tud majd befogadni) a klímaváltozások okaival foglalkoznának. A belga tudományos állomás egyébként nyári tábor lesz, azaz csak a sarkvidéki nyáron (négy hónapon át) üzemelne. Élettartamát 25 évre becsülik.

A megnyitás egybeesik a sarkvidéki kutatások nemzetközi évével (ez kivételesen nem egy, hanem két évre esik, 2007 márciusától 2009 márciusáig tart), amikor eleve megsokasodnak majd az Antarktisszal kapcsolatos tudományos akciók: a franciák és az olaszok azt tervezik, hogy ebből az alkalomból ideiglenes kutatóbázisaikat állandó jellegűvé alakítják, a britek és a németek pedig – a belgákhoz hasonlóan – maguk is új állomás létrehozásának gondolatával foglalkoznak.

A belga bázis helyszínét úgy választották ki, hogy az egy viszonylag felderítetlen környékre essen (a belgák két legközelebbi szomszédja, egy orosz és egy japán megfigyelőközpont 500, illetve 700 kilométerre lesz), s megnyitása tudományos szempontból is indokolható legyen. Az illetékes belga állami hatóságok azonban nem titkolták, hogy a terv engedélyezésekor (s főleg finanszírozásának megígérésekor, hiszen a bázis működtetése évi egymillió eurót igényel majd) volt egy másik szempont is: azt remélik, hogy az ott folytatandó tevékenység ismét felkelti majd a belgák, s különösen a diákok érdeklődését a természettudományos témák iránt.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.