2005. október. 20. 11:53 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 20. 11:55 Tech

Máj gyógyítás saját őssejtekkel

Brit sebészeknek súlyos májbetegségeket sikerült meggyógyítaniuk úgy, hogy a beteg vérében jelenlévő őssejteket sikeresen koncentrálták a májba. Az a kezelés újdonsága, hogy nem embrionális, hanem csontvelőből származó őssejteket alkalmaztak, és azokat a véráramból gyűjtötték, nem pedig a csontvelőből.

A londoni Imperial College májsebésze, Dr. Nagy Habib az új megoldásról a The New Scientist című tudományos folyóirat híradása szerint egy londoni szakmai szemináriumon számolt be. Dr. Habib munkatársaival először egy olyan gyógyszert adott be injekcióban, amely serkentette a csontvelő őssejt-termelését. Az ezt követő ötödik napon megvizsgálta, hogy a vérben elegendő őssejt van-e, s ha megfelelő volt a koncentráció, az őssejteket kiszűrte a vérből, majd koncentráltan a májba vezető artériába injekciózta. Pontosan nem ismert, hogy hová kerülnek ezek a sejtek, de ötből három beteg meggyógyult tőlük, miközben a többieknek sem romlott az állapota.

Most 18 új betegen szeretnék folytatni a klinikai kísérletsorozatot. Ezúttal a tervek szerint a vérből már csak a „májra szakosodott" őssejteket vonják ki, és azokat a visszainjekciózás előtt két hétig laboratóriumban szaporítják majd – mondta Dr. Habib.

A londoni kísérletek nyilvánosságra hozatalával egy időben jelentették be Dél-Koreában egy őssejtbank alapítását. A szöuli intézet célja, hogy alapot teremtsen a kutatók számára az egész világon hozzáférhető őssejtkészlet és elméleti központ létrehozásához. A Nemzetközi Őssejtközpont elnevezésű intézmény, amelynek létrehozásához segítséget nyújtott a szöuli nemzeti egyetem sejtmagátvitel (klónozás) kutatással foglalkozó csoportjának vezetője, Huang Vu Szuk is, egy kutatási célra alkalmas őssejteket tároló konzorcium része lesz majd.

A nemzetközi intézet, amelynek a tervek szerint fiókintézménye lesz majd Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is, a gyógyászati célra alkalmas őssejt kinyerés, és az azzal kapcsolatos kutatások fejlesztését célozza az egész világon. Dél-Koreában a reproduktív célú klónozást törvény tiltja, a technika orvostudományi kutatásokra való felhasználását azonban a szöuli kormány erőteljesen támogatja. Az őssejtbank megnyitóján részt vett Ro Mu Hjon dél-koreai elnök is.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.