2005. június. 01. 17:45 MTI Utolsó frissítés: 2005. június. 01. 17:48 Itthon

Elvégezték az első hazai őssejt-beültetést

Elvégezték Magyarországon az első őssejt-beültetést az Országos Kardiológiai Intézetben - közölte Offner Péter, az intézet főigazgatója.

Az őssejt-beültetés még kísérleti stádiumban van, és Magyarországon ez az első humán, azaz élő emberen végzett ilyen beavatkozás - tette hozzá a főigazgató. A beavatkozást egy idősebb nőbetegen végzeték el, akinek egy infarktus következtében elhalt szívizmának nagy része. Az eljárás technikailag ugyanolyan, mint egy rutin katéteres beavatkozás: a katétert az elhalt koszorúér-szakaszba juttatják és annak segítségével kerül az őssejt a sérült szívizomba - ismertette a szakember.

Az őssejtek "képességük szerint" át tudnak alakulni azzá a szövetté, ahova bejuttatják - mondta a főigazgató. Hozzátette: a kilökődés veszélye sem olyan nagy, mint például a szervtranszplantáltak esetében, hiszen az őssejt-beültetésnél a szervezet a saját sejtjeit kapja vissza. Az őssejtet a csontvelőből nyerik, és a hematológusok olyan készítményt állítanak elő, amelyben az őssejtek viszonylag nagy számban vannak jelen - mondta Offner Péter.

A főigazgató becslése szerint, ha sikeresek lesznek a kutatások, akkor 2-3 éven belül klinikai rutinnak számít majd az őssejt-beültetés. Arra a kérdésre, hogy növeli-e a páciens kórházban töltött napjai számát az, hogy őssejt-beültetést végeztek nála, a főigazgató elmondta, az eljárás technikai része ugyanúgy zajlik, mint egy rutin katéteres beavatkozás, tehát a beteg 2-3 nap múlva elhagyhatja a kórházat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.