2005. október. 06. 16:34 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 06. 16:47 Tech

Tűzforró bolygót fedeztek fel a Naprendszeren túl

Újabb, különös tulajdonságokkal rendelkező Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel a marseille-i asztrofizikai központ francia és svájci munkatársai - közölték szerdán az intézet illetékesei.

A HD 1897333b jelzéssel ellátott objektumok létének kimutatásával 169-re emelkedett azoknak az ismert bolygóknak a száma, amelyek távoli, de a mi Napunkhoz sokban hasonlító csillagok körül keringenek. Az első Naprendszeren kívüli bolygót 1995-ben fedezték fel.

Az újonnan felfedezett exobolygó 2,2 földi nap leforgása alatt kerüli meg anyacsillagát, vagyis az "ő Napját", azaz rendkívül közel kering körülötte. A számítások szerint távolsága tőle a 150 millió kilométeres Föld-Nap távolság 3 százaléka.

Következésképpen felszínén több száz Celsius-fokos forróság uralkodhat. Sugara 1,26-szorosa a Jupiterének, vagyis a Naprendszer legnagyobb bolygójáénak. Tömege pedig 1,15-szöröse a Jupiter tömegének.

Anyacsillaga csillagászati léptékkel mérve meglehetősen közel "mindössze" hatvan fényévre van tőlünk, és azt már kisebb távcsövekkel is lehet látni a Földről.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?