2005. május. 02. 08:17 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 02. 08:19 Tech

Már kétmillió éve létezett a szolidaritás

Közel kétmillió éves és az emberi szolidaritás első példája az az emberi koponya, amelyet a grúziai Dmanisziben találtak a régészek.

A grúz kutatók a Nature című nemzetközi tudományos lapban közölték a világgal a leletre vonatkozó adatokat és következtetéseiket. A koponya, amely egy 50-60 év közötti férfié volt, már azért is érdekes lelet, mert a homo georgicus-ok, amelyekhez tartozott és akik a homo habilis és a homo erectus között éltek, nem éltek sokat. Még izgalmasabb, hogy teljesen fogatlan és fogai jóval halála előtt hulltak ki - idézi a spanyol El País című napilap.

Mivel nyilvánvalóan nem tudta megráni sem a húst, sem a növényeket, amelyeket akkor még nyers állapotban fogyasztottak, valakiknek ezt meg kellett tenniük helyette. Egy csoport etethette úgy, hogy előre megrágták az ételét. Ez pedig szociális kötelékek létére, szolidaritási érzelmekre utal, mert a nehéz létfenntartási körülmények között egy "haszontalan" lény táplálása hihetetlen luxusnak számíthatott.

A franciaországi Chapelle-aux-Saints-ben korábban már találtak fogatlan koponyát, de az egy kb. 100 ezer éves neandervölgyié volt.

hvg360 Németh András 2025. január. 12. 15:30

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Egyre több az olyan kutyatulajdonos, aki úgy érzi, számára mindenkinél fontosabb négylábú barátja. A háziállatok, közülük is elsősorban a kutyák szerepe néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott, a tudósok szerint eljött a háziasítás új hulláma. Mit mond el a magyar kutyákról és gazdáikról az ELTE etológiai tanszék felmérése, és milyen típusú kutyák kerülhetnek többségbe néhány évtizeden belül?