Sport hvg.hu/MTI 2023. április. 05. 14:24

Lefújtak a lengyel szervezők egy vívó világkupaversenyt, mert oroszok is indulhattak volna rajta

Egy német vívóversenyt már lemondtak az oroszok részvétele miatt, most a lengyel szervezők is csatlakoztak a bojkotthoz.

A Lengyel Vívó Szövetség nem rendezi meg a két hét múlva esedékes női tőr világkupaversenyt, a nemzetközi szövetség ugyanis engedélyezte volna, hogy orosz és fehérorosz versenyzők is induljanak.

A nemzetközi szövetség (FIOE) március 10-én oldotta fel a két ország versenyzőire vonatkozó kizárást, és semleges színekben engedélyezte a részvételüket a nemzetközi viadalokon azoknak, akik nem támogatják Oroszország ukrajnai háborúját. A PZS egyebek mellett azzal indokolta a verseny törlését, hogy meghatározatlan feltételezéseken alapulna, kit minősítenek a háború támogatójának.

„Egyetértünk az ukrán szövetség azon törekvésével, hogy távolítsák el a nemzetközi vívóéletből azokat, akik támogatják az oroszok kegyetlen háborúját és Vlagyimir Putyin rezsimjét” – olvasható a szervezők közleményében.

Március közepén a német szövetség is lemondta a májusra tervezett tauberbischofsheimi női tőr világkupaversenyt. Ez és a lengyel verseny is része a hétfőn indult egyéves olimpiai kvalifikációs sorozatnak.

A FIE oroszokat és fehéroroszokat érintő határozata óriási hullámokat vetett a sportágon belül. A német és lengyel szövetség mellett több más ország is visszalépett kisebb nemzetközi versenyek rendezésétől. Másfél hete 318 európai, amerikai és japán versenyző közös nyilatkozatában katasztrofális hibának nevezte, hogy visszaengednék az oroszokat.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.