A sportvezető „rendkívül hálás a kormánynak”, és a jövőben új feladatára, a Nemzeti Vízilabda Képzési és Módszertani Központ létrehozására összpontosít majd.
Lemondott posztjáról a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöke. Vári Attila a döntését közleményben jelentette be. A szöveg a szervezet honlapján is megjelent, e szerint a szándékát elfogadta az elnökség.
A játékosként kétszeres olimpiai és egyszeres világbajnok sportvezető azt írta, büszke arra, hogy az elnökségének idején kiemelkedő sikereket értek el a magyar vízilabdázók – például a tokiói olimpián mind a női, mind a férfiválogatott érmet nyert. Igaz, erre az időszakra esik a férfiak második legrosszabb világbajnoki szereplése is – az azóta szintén lemondott Märcz Tamás vezette csapat az idén nyári, budapesti rendezésű tornán a hetedik helyen végzett.
„Az elkövetkezendő időszakban teljes szívvel és figyelemmel kívánok új feladatomra koncentrálni, a magyar vízilabdasport legmeghatározóbb fejlesztésére, a Nemzeti Vízilabda Képzési és Módszertani Központ létrehozására. Az új fejlesztési központ szervezeti rendszerének és alapjainak a kidolgozását kollegáimmal az elmúlt években elkezdtük” – írta Vári Attila.
Azt is hozzátette, hogy rendkívül hálás a kormánynak „a magyar történelem legnagyobb sportfejlesztési programjának megvalósításáért és a vízilabdasportág iránti töretlen támogatásért. Külön szeretném megköszönni a vízilabdacsaládnak, beleértve a játékosoknak, a sportszakembereknek és kollégáimnak, nem utolsó sorban pedig szponzorainknak, támogatóinknak, tudományos és együttműködő partnereinknek, akikkel közösen dolgoztunk ebben a kiemelten sikeres, ámbár nehézségekkel tűzdelt időszakban.”
„Úgy értékelem, hogy a vízilabdasportág kiemelkedő időszakot él át, a sikereknek és a stabilitásnak köszönhetően. Éppen ezért nyugodt szívvel passzolom a labdát a következő elnök számára” – tette hozzá Vári, aki 2018-ban Kemény Dénest váltotta az elnöki poszton.
A rezsitől félve sorra zárják be az élsportolók által használt a csarnokokat és uszodákat
A spórolási kényszer az amatőr és profi sportolókat egyaránt nehéz helyzetbe hozza, mert az önkormányzatok egyszerűen bezárják a sportlétesítményeket, amelyekben gyakorolnak.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.