A magyar bronzérmes már az első akadályt sem tudta venni annak ellenére sem, hogy három Eb-hős is a kezdőben volt.
A hazai 1-1 után sem volt túlzottan hízelgő a Fehérvár számára a gyengébb csapatok számára létrehozott Konferencia Liga selejtezőinek első magyar érdekeltségű fordulójában, az örmény Ararat Jereván ellen, de az idegenbeli visszavágóval sikerült gyorsan kijózanítani az Európa-bajnokság után álmodozó magyar szurkolókat: 2-0-ra verték meg a magyar bronzérmest, aminek irányítását nemrég vette át Szabics Imre.
Az Araratnak Pobulics az első félidőben szerzett vezetést, és bár próbált nyomni a Vidi, Silue 85. percben szerzett gólja után semmi esélye nem maradt a továbbjutásra.
Az eredmény nemcsak azért kiábrándító, mert a Fehérvár az egyik magyar bajnokesélyes, hanem azért is, mert az Eb három magyar hőse is kezdőként játszott: Loic Nego, Nikolics Nemanja, és a franciák ellen gólt szerzett Fiola Attila sem tudta megmenteni az égéstől a csapatot.
A magyar csapatok becsületét az Ekl-ben már csak a Puskás Akadémia mentheti meg, ők 20:00-kor játszanak a finn Inter Turku ellen, az első meccsük nekik is döntetlen lett.
Érintett még az EKL-ben az Újpest is, de ők csak a következő fordulóban csatlakoznak a küzdelmekhez a liechtensteini Vaduz ellen.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.