Sport hvg.hu 2020. május. 06. 15:41

Magyar F1-es pilótát, MotoGP-versenyzőt akar az állam

Meg egy MotoGP-pályát, amelyen már három év múlva versenyt rendezének.

A magyar autó- és motorsport kilátásairól adott interjút a Nemzeti Sportnak Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki egyben a két terület fejlesztésének kormánybiztosa is. Szerinte a Ferjáncz Attila, Drapál János, Talmácsi Gábor megalapozta múltra és a Michelisz Norbert fémjelezte jelenre lehet és kell építeni. Arról beszélt, hogy széles utánpótlásbázisra van szükség, hiszen a mostani négy-ötévesek közül kerülhetnek ki a jövő nagy versenyzői.

Palkovics azt is elmondta, hogy MotoGP-pályát terveznek építeni, amiről már egyeztettek a Nemzetközi Automobil-szövetség és a MotoGP-t rendező Dorna elnökével is. Több helyszín felmérése után úgy döntöttek, hogy

a Nyíregyháza–Debrecen–Miskolc-háromszög lenne a legmegfelelőbb.”

Azon a részen találtak ugyanis olyan területet, amely megközelíthető, ám nincs túlságosan közel településekhez, így nem zavarná a környékbelieket, a három nagyváros közelsége miatt viszont megoldott a szurkolók szállása és ellátása.

Az új pályára 2023-ra már futamot terveznek.

A kormánynak a miniszter szavai szerint többlépcsős stratégiája van az autó-motor sport fejlesztésére, amelynek végrehajtására ügynökséget hoz létre. Ennek az a feladata, hogy megteremtse a kapcsolatot az állam és a piac szereplői között, ami lehetővé tenné a pályaépítést, de azt is, hogy

Magyarországnak nemzetközileg ismert és elismert versenyzője legyen a Formula–1-ben és a MotoGP-ben. Ennek szerinte a statégia indulása után öt-tíz évvel kellene bekövetkeznie.

Palkovics szerint a stratégia első eleme mindenképpen a Hungaroring felújításának megtervezése és elfogadtatása kell, hogy legyen, „mert első hallásra megnyugtatónak tűnik, hogy 2026-ig van szerződésünk a Formula–1-es futam megrendezésére, ez nem is olyan sok idő, ha át kell alakítani az egész főépületet és depóterületet, a nézőtérről már nem is beszélve. Úgyhogy a tervezésnek nagyon gyorsan meg kell történnie.”

Arról is kérdezték, mit szól ahhoz, hogy a koronavírus-járvány miatt az idei F1-es Magyar Nagydíj zárt kapus lehet. Erre úgy felelt: „támadt egy ötlete”, ebben az esetben is interaktívvá lehetne tenni a versenyt, méghozzá az 5G-hálózat segítségével, amelyen keresztül a szurkolók „versenyezhetnek is a viadal résztvevőivel. Nem hallják az autók hangját, nem érzik a benzingőzt, mégis tevékeny részesei lehetnek a futamnak.”

Az idei F1-es idénynek a járvány miatt még mindig nem jelölték ki a kezdődátumát, ám várhatóan az Osztrák Nagydíjjal indul majd, amelyet a Brit és a Magyar GP követ. Korábban az is felvetődött, hogy több helyszínen, köztük a Hungaroringen is két futamot rendeznek két egymást követő héten. Az már biztos, hogy ha lesz is verseny, nézőket nem fognak beengedni rá.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.