A kupadöntő mellett, a Fed-kupa rájátszásos teniszmeccsei is elmaradnak.
A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) bejelentette, hogy az április 14-19-re tervezett Fed Cup by BNP Paribas döntőt elhalasztják, mert a kormány megtiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri, valamint az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását a koronavírus miatt – írja a Magyar Tenisz Szövetség.
Azokkal a szurkolókkal, akik már megvették a jegyüket a budapesti döntőre, a rendezők 48 órán belül felveszik a kapcsolatot.
Az ITF arról nem tett le, hogy megrendezzék a döntőt, azt írták, hogy folyamatos kapcsolatban állnak minden kulcsfontosságú érintett féllel, beleértve a magyar kormányt, a Magyar Tenisz Szövetséget, valamint a WTA-t, annak érdekében, hogy mindenki számára megfelelő új időpontot találjanak.
A közlemény szerint Fed-kupa-döntőn túl, a Fed-kupa rájátszásos mérkőzései is elmaradnak, melyek eredetileg április 17-re és 18-ra voltak tervezve, 8 különböző helyszínen. Ezen mérkőzések új időpontjait később jelentik be.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.